Mondanátok néhány biztató dolgot, hogy ne féltsem a volt barátomat szakítás után?

4 napja szakítottunk, ő mondta ki, hogy nem akar egy rossz kapcsolatban lenni. Ő a még mindig szerelmes fél, én azt mondtam neki a szakítás napján, már nem érzek semmit.

Én a kínzó éjszakákon kívül elvagyok, találok valami elfoglaltságot, rengeteget sétálok, tervezem az új albim, találkozok emberekkel..

De róla azt hallom hogy teljesen padlón van, talán nem is eszik, alkoholizál (valószínűleg erősen, mert egyébként is kb minden nap ivott), és a barátai mesélték, hogy nagyon magába van fordulva és nem tudja megemészteni a dolgot. Egyébként is egy labilis ember, voltak időszakok amikor nehéz volt felállni neki a földről.

Nagyon összeszorul a szívem, ha ilyeneket hallok róla, miközben én azzal nyugtatom magam, hogy úgyis talál magának egy olyan lányt, akivel majd minden könnyebb lesz.

Iszonyatos bűntudatom van, hogy én még egy kicsit felszabadultan is érzem magam, hogy végre nem vagyok vele feszültségben.

Mások is így rágódnak az exükön, hogy mi lehet vele, mikor fog jobban lenni, mi van, ha belerokkan a csalódásba, miközben én vígan élem az életem?

Tudom, felnőtt ember (27 éves), az ő dolga, és valójában nem tehetek semmit.

De mit tegyek, hogy ne akarjak rajta folyamatosan segíteni?