Hogyan viselkedtél szakítás után ?

Széttiportam a lelkem egy hétig a világ legszomorúbb dalaival, annyit edzettem, hogy ne maradjon erőm semmire, majd felszívtam magam és elindultam felfelé a gödörből. Kerestem egy pszichológust, feldolgoztam a gyászt, felépítettem magam újra. Mikor jó társaság lettem végre saját magamnak is, akkor jött be az életembe az új kapcsolat.

Soha nem bántam meg (bár mocskosul fájt), oka volt annak, hogy 14 év után eljutottunk oda, ahova. Előre kell nézni, nem a múltban élni. El kell fogadni, ha valami nem működik.

Elég szomorú voltam. Nem írtam neki, de ő ràmírt egy hét múlva. Megmelegítette velem azt a bizonyos töltöttkàpit.

Aztàn 1x még ràírtam egy mailt...

Rosszul.

N

Én általában ilyenkor magamba fordulok, nem zakatom a másikat.

F

Attól függ, miért szakítottunk.

Ha haragszom, mert csalódtam benne, hogy nem az, akinek hittem, mert pl. megcsalt, akkor valószínűleg akkor lehordom a sárga földig, de utána magamban gyászolom meg.

Ha ő szakít, de én úgy érzem, lehetett volna az igazi, csak félreértettük egymást, és nagyon szeretném megtudni az indokait, akkor valószínűleg szeretnék még esélyt arra, hogy beszéljünk. De aki fut a másik után az sajnos úgysem vonzó, tehát magam alatt ásom, ha átmegyek valami őrült zaklatóba. Szóval ha nem adja meg, úgyis muszáj elkönyvelni, hogy a végeredmény szempontjából mindegy, mi miért történt és mi lehetett volna.

Amikor a 12 éves kapcsolatomnak vége lett, nagyon sokáig zaklatott az exem, így én inkább menekültem, mint hogy kerestem volna vele a kontaktot. Szerencsére pár év alatt lassan eltűnt.

Később volt egy 5 éves kapcsolatom, ahol azért szakítottam, mert rájöttem, hogy megcsal valakivel a baráti társaságból már régóta. Vele a szakítás pillanatától kezdve semmilyen kontakt nem volt, nem is vagyok rá kíváncsi.

Nálunk elhúzódott a szakítás, rövid szünet után kimondtam a végét, kultúráltan de azért szigorú hangnemben, és az összes sérelmet, a nem törődömségét, tehát nem maradt bennem semmi gondolat. (Azért szakítottam vele mert bevallotta hogy más nőkre kezdett el vágyni és emiatt távolodott el tőlem)

Utána két nappal mindenhonnan letiltottam. 1-2 hétig sírtam, hol jól voltam hol nem. Utána, mivel elég hamar eljutott az agyamig hogy ez 100%ban az ő hibája volt hogy a kapcsolatunk tönkrement (pl soha se bókolt, soha nem is fejezte ki magát, nem szeretett, nem szánt időt rám) megfogadtam hogy soha nem kell mégegy olyan kapcsolat, ahol csak én teszek a másikért,de a másik meg 0-t értem. Vettem szakítási naplót, írtam bele, jegyeztem az érzéseimet. Sokat segített, de talán maga a tény jobban, hogy én ebben a kapcsolatban tényleg mindent megtettem és nem hibáztathatom magam olyanért amiért nem én vagyok a felelős. A tárgyi emlékeket-nem sok volt- első napokban eltűntettem, hazavittem és elraktam. Nála maradt egy cuccom, és mivel még ő akart engem ugráltatni hogy menjek el érte, barátnőmmel üzentettem meg, végül elhozta

Kb 1,5-2 hónap telt el közel. Szerintem tök jól vagyok,de arra is rájöttem hogy nem szerelmes voltam,csak idomultam és megszerettem a partnert