Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan viselkedtetek, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan viselkedtetek, ha szakítás után mindenkinek próbált bemocskolni az exetek?

Figyelt kérdés

Jó pár hónapja szakítottunk a volt barátommal. Kiderült, hogy megcsalt nem is egyszer, sőt azt is hozzámvágta, hogy maradi vagyok mert hiszek a monogám kapcsolatban. Holott úgy indult a kapcsolatunk, hogy a hűséget mindketten elengedhetetlen dolognak tartottuk. Biztos volt abban is, hogy szakítás után majd megpróbálok visszakuncsorogni, mivel az előző volt barátnők is így tettek.

Nos én nem tettem semmi ilyet. Fájt, de szép lassan összeszedtem magam. Erre ma egy közös ismerősünk meséli, hogy az ex mindenkinek csak panaszkodik rólam, ilyeneket kitalált, hogy én éheztettem a kutyánkat például. Aki ismer engem tudja, mennyire szeretem az állatokat... Ez a közös ismerős is mondta, hogy ne is foglalkozzak vele, hiszen ismernek engem, illetve az exemet is. De megmondom őszintén, kicsit bánt a dolog.

Ti voltatok már ilyen helyzetben?

29N


2021. okt. 27. 20:00
 1/2 anonim ***** válasza:
92%
Ugyanugy nőktől is hallottunk már ilyenről. Gyerekes sértettség. Érdemes nevetve leszarni a hallottakat
2021. okt. 27. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
Igen, váltunk, válóperben hamisan vádolt mindenféle undorító mocsoksággal, plusz a környezetében. Sajnos mindenki neki hitt, mert én nagyon visszahuzódó vagyok és nincsenek barátaim. Konfliktusom is volt pár emberrel, mindez alapot adott arra, hogy bármit kitalálhasson rólam, mert akkor azt kinézik belőlem és ennyi elég volt, hogy tönkre tegye a hirnevem. Nehezen dolgozom fel, próbálok nyitottabb lenni, többet megmutatni másoknak magamból, mert így még meg se tudtam védeni magam.
2021. okt. 27. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!