Olyan egyedül érzem magam mindig?

Ez csak rosszabb lesz sajnos. Szakítottam már "munkamániás,hétvégén is menni kell, ha hív ügyfél 10 perc múlva ott vagyok" férfivel. Pedig csak 1 éve voltunk együtt, de már fél év után realizáltam, hogy neki a barátnő az csak egy pipa a checklisten. Amíg magába nem bolondított, addig minden nap bizonyította szavakkal és tettekkel is, hogy odáig van értem. Persze naivan megettem. Aztán kezdődött nálunk is a tavasz, amivel együtt megjöttek a projektek, fusi melók. Engem egyre többször tett mellékvágányra. Olyan szövegekkel, hogy "csak ezt, aztán miénk az egész hétvége" / "azért csinálom, hogy megteremtsem a közös jövőt" / "ne haragudj, nem érek oda" / "tegyük át máskorra, ígérem duplán bepótoljuk"..... Stb. Végül soha semmit nem pótoltunk be, miközben én érzelmileg egyre mélyebbre kerültem (az ő prioritásai között pedig egyre lejjebb). Nem éreztem, hogy szeretne, nem éreztem, hogy fontos lennék; mi több inkább úgy éreztem, hogy megvan a kifogás amivel "jogosan" lehet távol tőlem. Szép lassan rájöttem, hogy a pénzt sem miattunk kaparja annyira. Tisztán maga miatt. Az mindegy volt ki a barátnő, csak legyen. Ha kell, akkor le lehet venni a polcról, játszani egy kicsit vele. Ha nem kell, vissza lehet tenni miközben elhiteti vele, hogy ezt mind érte teszi.

Sajnálom, hogy te még szültél is neki. Ahogy egyre kevésbé szolgálod ki az igényeit, úgy fog csökkenni feléd a tisztelete / érdeklődése is. Ezek csökkenésével pedig még inkább és még inkább el fog hanyagolni; majd szidni fog és mindenért okolni (először csak a hátad mögött, később a szemedbe is).

Ezt az oldalát nem láttad mielőtt teherbe estél?

Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy párom 2 hetente otthon tölti velünk a hétvége legalább 1 napját.

Napközben én is egyedül vagyok a gyerekkel, ő este 5 6 között ér haza. De akkor aktívan velünk foglalkozik, minden nap. 8 ig a gyerekkel közösen , utána este 10 ig már csak mi ketten.