Pár napja írtam hogy szakított velem a párom akivel 12 évig éltem együtt. Most itt tartok. Miért nehezebb most télen? Az ünnepek miatt is gondolom... És rohadtul elegem van belőle.

Igen, együtt éltünk. 1 év után költöztünk össze, nagy szerelem volt! Ezért is fáj hogy vége lett. Most van a 4.napja hogy egyáltalán nem keresem. Nagyon nehéz, de tiszteletben akarom tartani azt hogy erre kért. Az egyik nap amíg beszéltünk, azt mondta hogy mindkettőnknek kell idő hogy éljünk egy kicsit, és ha újra összejövünk, teljes mértékben meg tudjuk becsülni egymást. Nagyon szeretem. És nagyon nehéz kibírni hogy ne keressem. De szinte mindenki azt mondta hogy ez hasznos lesz számunkra mindenképpen.. most kecskemétre költözöm ha találok albérletet. A tesómmal. A tudat is hogy nem vele... Kiakaszt.. hogy nem tudom mi van vele. Hogy mit érez igazából. Elhiszem neki hogy ezt értünk(mármint magáért, de értem is) meg kellett lépnie. Viszont nagyon fáj... A hiánya a legjobban, és hogy nem tudom mi lehet vele. Csak fekszem az ágyban. Alig eszem, nem tudok létezni nélküle. Tényleg úgy érzem. Olvasni próbálok de az agyam folyton visszatér hozzá. Hogy mi lesz a jövőben... Vajon mit fog mondani. Terapeutához járok. Hogy ki tudjak jönni ebből a mély gödörből. Hogy egy időre el tudjam őt engedni. És megpróbáljak új életet kezdeni... Iszonyú nehéz. (Nem ismeritek őt! 12 év alatt nem nézett meg más nőt amikor ott voltam. Tisztelettudó volt mindíg és szeretett. Hiszem hogy azért lépte ezt meg hogy később ha egymásra találunk újra, akkor minden más legyen..) Haragudni semmiképpen sem tudok rá! Az én hibám is hogy ide jutottunk. Január 31.ig várok azzal hogy keressem. Akkor ráírok. Az még másfél hónap. Tudom hogy sokatok szerint ez hülyeség, de nekem ő az az ember az életemben aki a legfontosabb. És mindenképpen megérdemli hogy pár hónapot függőben maradjon ez a dolog. Ha mocskosul fáj is. A rosszindulat mint az, mindíg távol állt tőle.