Hogyan lehet elfogadni és feldolgozni az effajta szakítást?

Ő volt az első szerelmem és ez volt az első kapcsolatom, 4 éve tartó kapcsolat volt, 18 éves korom óta tartott, ő 3 évvel idősebb mint én, én vagyok a lány. Nagyon-nagyon szenvedélyes kapcsolatunk volt, nagyon szerettük/szeretjük egymást, már 3 éve együtt éltünk. Nagyon sok boldog pillanatunk volt, de sajnos nagyon sokat veszekedtünk is, legtöbbször apróságokon, sőt, csak apróságokon, mert a komoly dolgokat mindig hamar megbeszéltük és megoldottuk. Mindenben tökéletesen passzoltunk, mindenről tudtunk beszélni, de tényleg mindenről, voltak közös érdeklődési köreink, stb. Azonban sajnos egy éve szakítottunk, mert volt egy nagyon vitás időszakunk, de aztán 2 hónap múlva újrakezdtük. Nagyon jól ment, aztán egyre több lett a munka, az iskolai stressz, mindketten egyetemisták vagyunk. Egyre kevesebb időt töltöttünk együtt, egyre többet vitáztunk, ment a féltékenykedés az én részemről, az ő részéről a sunnyogás, a kis hazugságok, hogy ne vitázzunk, stb. Tehát mindketten hibásak vagyunk, nem foglalkoztunk igazán az egymást zavaró dolgokkal, elbeszéltünk egymás mellett. Egy hete külön voltunk, azt hittem tegnap, hogy megbeszéljük, de összevesztünk, majd ma megint beszéltünk, de már azt látom, hogy ő csak azért akar beszélni, hogy ne rosszban váljunk el. (Én sem rosszban akarok elválni, sőt, én mondtam, hogy ha már szakítunk, tiszteljük egymást és ne acsarkodjunk, csak én még folytatnám.) Tudom, hogy ő is nagyon szeret, csak sok a stressz, viszont úgy érzem, hogy még javíthatnánk, mert nem visszafordíthatatlan ez az egész. Tudom azonban, hogy jobb, ha vége van, mert lehet csak rosszabb lenne, de egyszerűen nem tudom, hogy mit fogok csinálni nélküle, rosszul vagyok, hogy arra gondolok, hogy mi van, ha nemsokára már mást szeret, mást ölel, mást csókol, egyszerűen ő életem szerelme, senkit nem szeretek ennyire, mint őt, imádom minden porcikáját, minden kis hóbortját.

Hogyan lehet ezt túlélni, mikor úgy ér véget egy kapcsolat, hogy a felek még szeretik egymást?