Hogyan tudnám ezt a helyzetet elfogadni és feldolgozni?

Sziasztok. Megpróbálom leírni röviden a történetem. Szóval 23 éves vagyok( a barátom-nem barátom is) és úgy áll a dolog hogy vége lesz az első kapcsolatomnak. Mmint nagyon régen volt egy 1 hetes de nem is nevezném annak. 2 évig jártam a barátommal, és mindenben ő volt az első. Szerintem sose voltam szerelmes meg ő se, de nagyon szerettük egymást. Neki több nő is volt az életében de főleg szexkapcsolat így az első komoly barátnője akit igazán szerethetett én voltam. Az első 1 év nagyon boldogan telt én végig úgy éreztem hogy nem vágyom arra hogy kiéljem magam, el tudtam volna képzelni férjemül, számomra ő volt a tökéletes férfi és olyan sok kis hülyesség és egyéb dolog volt amiért azt éreztem hogy ő az én emberem. Próbáltam jó barátnő lenni mindent megtenni, alkalmazkodni, stb. Ő is szeretgetett sokat de sose igyekezett a tenyerén hordozni mert nem ez a típus. És ami nagyon zavart hogy a társasági élete mindig előnyt élvezett helyettem. Pl. a barátaivalközösen nyaraltunk de kettesbe már nem.. és hasonló helyzetek. És az idő múlásával egyre megkeseredettebbnek éreztem magam , egyre többet veszekedtem vele és kerestem a konfliktust mert valahol az elhanyagoltság érzete ezt hozta ki belőlem egy sokkal feszültebb embert. Ő meg mint elmondta azért volt ilyen elhanyagolósabb mert sokat veszekedtem és elment a kedve. Szóval.. valahogy vica versa módjára hatottunk ezzel a dologgal. Odáig fajult az egész hogy egy veszekedés hatására szakított velem, vagyis egyébként azért vesztünk össze mert bunkón viselkedett és kellemetlen helyzetbe hozott a barátai előtt és nem tűrtem szó nélkül. És megmondta hogy nem működik ez köztünk. Aztán elteltek a napok és úgy írt mint aki megbánta a dolgot. Hogy amúgy szeret hiányzom.. aztán eltelt megint pár nap és azt mondta hogy nem tudja hogy szeret. És az a szörnyű hogy én sem tudom hogy jelenleg hogy érzek.. belül azt hiszem szeretem de mélyen mert az elmúlt időszak elnyomta bennem. És bizonytalan bennem, bennünk. Még korábban mondta hogy eltudna képzelni feleségének hogy a gyerekei anyja leszek mert annyira egy ilyen nőt talált meg bennem. De azt hiszem az a baj hogy éretlen még egy komoly kapcsolatra.. Nem tud komolyabban foglalkozni velem. És mondta hogy tudja hogy mibe kéne változnia de ez most nem megy neki , törekszik rá de sok idő lenne és nem tudja érezni azt amit korábban, nem érzi hogy küzdeni akar. Én felajánlottam hogy fokozattal közelítsünk egymáshoz, próbáljuk átrágni a dolgot megoldást keresni és egy új esélyt adni magunknak, hogy ne tapossuk el a megmaradt érzelmeket- mert annak a híve vagyok hogy ne álljunk be a sorba mint a legtöbb pár hogy most szr, és jobb lesz ha lelépünk egymástól. De az a durva hogy a veszekedés és szakítás kirobbanása előtt ő még szeretgetett és szeretettel nézett rám tehát nem hiszem azt hogy nem szeret és úgy vélem majd megbánja ezt. Az 100 hogy másik nő nincs az életébe mondta hogy nem is tudja elképzelni hogy rajtam kívül máshoz nyúl de most nem megy neki hogy együtt legyünk. és egyszerűen képtelen vagyok felfogni a helyzetet. Mindketten hibásak voltunk hogy elromlott a vége fele de én küzdöttem volna..Én még szeretem annyira hogy esélyt lássak feléledni. És nem értem mi lett Ő vele.. azt érzem meghalt egy ember ilyen nincs hogy egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzon. Nem találja önmagát, céltalan, boldogtalan és nem tudja mit akar kettőnkkel.. azt érzem hogy ilyen emberhez nem kéne ragaszkodnom de a régi énjét meg szeretem és megijeszt az egész helyzet. Miért nem akar adni egy esélyt ha fontosnak tart és attól fél értékes dolgot veszít? Hogy tűnhettek el benne ennyire az érzelmek hogy ennyi esélyt se ad? Az volt hogy találkoztunk és mondta hogy ez nehéz neki mert felébredtek benne az érzelmek, és ugye úgy volt hogy a szakítás után szünet lett, és nem tudta egyszerűne mondani élőben hogy vége, azt mondta nem bírja kimondani komolyan hogy nem.. és utána lezavart azzal hogy tuti csak fellángolás volt az hogy feljöttek benne helyben az érzelmek. Én mondtam neki ha most itt hagy akkor én többet nem fogadom vissza, ha majd 2 hónap után meggondolja magát.. mert ilyeneket mondott ha kell az élet összehoz minket újra de ez szerintem nem egy film. Nem tudom feldolgozni hogy az a férfi akire felnéztem és belészerettem és azt az énjét még szeretem, aki babusgat, szeretget dicsér, és úgy néz rám mint akinek a mindene vagyok most egy szánalmas ember. Nem tudom elfogadni ettől sírok napok óta mert azt érzem meghalt valaki. Nem tudom ezt elfogadni, és elképzelni hogy én más férfi felé tudjak majd nyitni később. Az is megőrjítene ha ő lenne mással. jelenleg nem szakítottunk végleg de úgy fest vagyis az ő oldaláról, nagyon nyögvenyelős és lehet nekem nem kéne harcolnom ezért..úgy érzi belül hogy nem tudja hogy akar e esélyt adni vagy szakítani. Én is így érzek. nem tudom már mit szeretnék. De nem akartam volna azt hogy esélyt sem adunk mert ki tudja mi lett volna ha nem adunk esélyt, nem próbálunk változni és beleadni mindent egymásért.

Mi a véleményetek a helyzetről? Hogyan tudnám elfogadni ezt? Érdemes harcolni a kapcsolatért?