Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha zavar az, hogy anno életem első barátnőjével milyen csúnyán viselkedtem?
Mostanában átgondoltam, hogy a múltban miket csináltam, mi volt ebből jó, mi volt ebben a rossz, viszont van, ami évek óta ha nem is folyamatosan, de zavar.
Ez pedig az, hogy anno a legelső barátnőmmel, hogy viselkedtem az utolsó kb fél évben (3 évet voltunk együtt). 18 voltam, (most vagyok 23 éves) és nagyon éretlenül és gyerekesen viselkedtem, nem becsültem meg eléggé, nem éreztettem vele, hogy mennyire szeretem, nem voltam érte eléggé hálás, sőt volt, hogy paraszt módon viselkedtem vele, és hibáztattam olyan dolgokért, ami nem volt az ő hibája, belekötöttem olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna, lájkoltam más lányok képeit Instagrammon, néha flegmán és bunkón viselkedtem. Nem bántottam soha fizikálisan, meg nem zsaroltam érzelmileg, de bánt, hogy paraszt módon viselkedtem vele.
Akkor 18 évesen még teljesen abban a hitben éltem, amikor szakítottunk, hogy nem az én hibám volt a szakítás, ő a rossz, ő a hülye, de ahogyan idősebb lettem, rájöttem, hogy én voltam a paraszt, én voltam a gyerekes és az éretlen, és teljesen megérdemeltem a szakítást.
Nagy bűntudatom van azért, amiért anno így viselkedtem egy olyan lánnyal, aki teljes szívéből szeretett engem, és megtisztelt azzal, hogy a párom volt, és sajnálom, hogy nem ilyen szemszögből néztem akkor a dolgokat, hanem mint egy gyerekes pöcs.
Nem szeretném visszahódítani, csak azt szeretném, hogy tudja, hogy nem megbántam, hogy ocsmány módon viselkedtem, és nem voltam hozzá méltó, és köszönöm a rengeteg sok tapasztalatot, nevetést és boldog percet amit tőle kaptam, hálás vagyok érte, és sajnálom, hogy valaha is akár egy rossz pillanatot okoztam neki. És sajnálom azt is, hogy nem úgy viselkedtem az elmúlt fél évben, mint egy olyan pasi, aki szerelmes és hálás azért, amiért olyan csodás párja van.
Emberileg zavar, hogy hogyan viselkedtem, és bűntudatom van, jelenleg is párkapcsolatban vagyok már több éve, és figyelek arra, hogy véletlenül se viselkedjek olyan pöcs módon, mint anno.
Hogyan tudnék enyhíteni a bűntudatomon? Tudom, hogy nem csináltam olyan rossz dolgokat, de nem akarok kifogásokat keresni, egyszerűen csak zavar, hogy így viselkedtem egy emberrel, akit szerettem, és, hogy nem tudtunk normálisan szétválni sem, mert egoista módon azt hittem ő a rossz, és, hogy nem tudtam neki megköszönni a sok boldog pillanatot, és elmondani neki, hogy ne magát okolja, mert velem volt a baj.
Szerintem sem érdemes túltolni a hamuszórást, mert az rólad szól, benne bizony sebeket téphet fel.
Ha ennyire bánod, elég egy egyszerűbb pár soros email amiben leszögezed h van párod és csak bocsánatot szeretnél kérni az akkori bunkóságért, és esetleg egy ajándékot is adhatsz neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!