Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan éljem túl ezt? Hogy vonatkoztassak el attól, akivé vált?
Sziasztok!
Másfél éve vagyunk együtt. Voltak hullámvölgyek. Volt, hogy úgy éreztem már nem szeretem, csak megszokás. Megbeszéltük, és minden olyan lett mint régen. A szerelem újra fellángolt. Boldog voltam. Több mint 3 hónappal ezelőtt úgy éreztem hogy ez már nem az igazi. Hogy már nem szeret stb. 3 hónapja meghalt apukám. Akkor annyira aranyos volt velem, hogy újra megszerettem. De most... Nem is gondoltam volna hogy ez előfordulhat egy kapcsolatban. Én 20 éves lány vagyok. Ő majd most fogja tölteni a 20. életévét júliusban. Én már dolgozom. Már ő is végzett az iskolával de még semmi. Nem hajlandó munkát keresni, nem hajlandó tanulni. Igazából ez még annyira nem is zavar, bár ha bele gondolok hogy egy 5-10 év múlva ez lenne a legnagyobb probléma, főleg ha családot szeretnénk alapítani. Mindig mondom neki, hogy gyere keressünk állást, de nem. "Majd fater keres nekem. Majd az egyik ismerőse álltal elmegyek valahova" Már ezt hallgatom 2 hónapja. Ezt már elengedtem. Biztos tudja az aki már veszített el valakit, hogy a gyász az olyan, hogy egyszer kegyetlenül rád tör az érzés, máskor viszont egész jól vagy. Na ha én szarul vagyok és próbálnék róla beszélni, csak azt hallom hogy "ühüm...na és akkor ez történt ma, meg amaz."
Ha megyünk az utcán nem fogja meg a kezem soha!! Mintha letagadna vagy nem is tudom. Tegnap mentünk rossmannba és mondtam neki fogja meg a kezem. Erre ő úgy fogta meg mintha a lánya lennék. Mondta hogy mindig kukacoskodok. Lehetséges, de én csak azt szeretném, hogy szeressen és felvállaljon. Lehet hogy túl nagy kérés ez? Soha nem tudunk elmenni kettesbe, mert minden program amit tervez, jönnek a szülei is. Tévedés ne essék imádom a szüleit, nagyon sokat köszönhetek nekik, de nagyon zavar, hogy mindig négyesbe megyünk. Nincsenek tesvérei amúgy. Kicsit olyan anyuci és apuci kicsi fia stílus ami kezd egyre jobba zavarni. Tudja nagyon jól hogy nekem nagyon fontos az ölelés, de soha nem ölel meg. Oda megyek, hogy na majd akkor én kezdeményezem ezt, és vissza se ölel. Tegnap pl oda mentem és egyből mondta hogy na megnézem a kutyának van e vize. Szerintem nincs tisztába azzal hogy nekem ez mennyire rosszul tud esni. Az elején arra is gondoltam, hogy szért ilyen mert ő nem szereti ezt. Nem igazán az az ölelkezős fajta. Az apja is ilyen és biztos ő is. De én meg igenis elvárom és borzasztóan szeretet hiányom van. Ahol dolgozom van egy srác. Folyamatosan írkál és kedveskedik. Szinte tőle jobban megkapom azt amit a páromtól szeretnék kapni. Nehogy félre értsenek eszembe se jutna megcsalni, de a különbség annyira nagy. Mindig könyörögnöm kell a figyelméért. Most egy hónapja elkezdett edzésre járni. Ha jól tudom jiu jitsu vagy mi. Az igazat megvallva nem érdekel. Azóta mást nem hallok csak hogy az edzésen ez volt, meg az volt. (Már amikor beszélgetünk. Legtöbbször már csak hallgatok és kussba vagyok.) Mást nem hallok és nem látok, csak azt hogy nézegeti magát a tükörben, hogy milyen izmos lett stb. Mindig a bicepszét mutogatja. "Milyen jó pasi lettem" Annyira egóista, önimádó, ehhh.... Ezért nem jut nekem a szeretetéből mert magát imádja. Bálvànyozza magát már szinte. Tegnap mondtam neki hogy becsüljön meg, mert nem biztos hogy még egyszer lesz egy ilyen barátnője mint én. Erre annyit mondott becsüljem meg én őt, mert nem biztos hogy nekem lesz még egyszer ilyen barátom, aki okos, izmos, sportos. Már nem tudom hogy ezt megjavítsam e. Hogy próbáljak e tenni ezért a kapcsolatért. Anyukám azt mondta hogy csalódni fogok, szerinte már nem szeret. Az a baj hogy szerintem már én se szeretem. Csak az emlékek kötnek hozzá. Régen nagyon kedves fiú volt, nem tudom hova lett az akit én szeretek. Vagy csak eltűnt a rózsaszín köd? Eddig is ilyen lett volna, csak a szerelemtől nem vettem észre? Néha csak azon gondolkozom, hogy úristen hányni tudnék tőle. Ha belegondolok abba hogy egy x idő múlva vele éljem le az életem... Rosszul vagyok. Tény hogy mindig kukacoskodok, de ha úgy viselkedne amit én kérek tőle akkor nem lennék ilyen. ( ami csak annyi hogy szeressen, foglalkozzon velem, ölelgessen, puszilgasson, az utcán fogja meg a kezem) Nem tudom... Úgy érzem, màr nincs értelme semminek. Főleg nem ennek az egésznek. Ha én mondok valamit csak hümmög, ha ő mondd valamit már nem érdekel és már csak azért is hümmögök. Már túl sok esélyt adtam ennek a kapcsolatnak. Ő nem akar szakítani, mert szeret. "Szeret"
Mondja ezt ő.
Félek, hogyha még több időt pazarolok el rá, az egész fiatalságom oda lesz. Viszont én nem szeretnék szakítani. Nincs szívem hozzá. Most próbáljam elviselni olyannak amilyen? Próbàljam megjavítani? Én már semmit sem tudok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!