Mi volt ez az egész? Velem van a baj?

Sziasztok!

Ez a történet kicsit hosszú lesz! Életem eddigi legnagyobb szerelméről fog szólni, ami csúfos kudarcba fulladt. Korábban már írtam ki 2 kérdést a volt párommal kapcsolatban, azoknak a linkjét alulra csatolom! Köszönöm szépen mindenkinek, aki hajlandó elolvasni és épkézláb tanácsot adni, hogy hogyan szabaduljak meg ettől az egésztől.

A volt párommal egy gimibe jártunk, de az ott töltött évek alatt nem ismerkedtünk egymással, őt a rosszhíre már akkor megelőzte, sőt magam is meggyőződtem róla, hogy idióta. Eltelt pár év és egyszer csak elkezdtünk beszélgetni. 1 hónap múlva sor is került az első találkára, ami nagyon kellemes volt, vártam a másodikat. Ő a fővárosban járt egyetemre, én az ország keleti részén. Mivel ő ebben a városban lakott, hazajött és elkezdte levelezőn csinálni az egyetemet. Tudni kell, hogy magának fizeti az egyetemet, részben dolgozni jött haza, részben pedig miattam. Teljesen átéreztem a helyzetét, az enyém sem volt könnyű, nagyon spórolós volt. (később ez elképesztő méreteket öltött). Konkrétan a plazmázásból szerzett pénzből vitt el engem minden alkalommal randizni. Nem vártam el, sőt a költségek felét mindig állni akartam, de nem hagyta. Minden olyan volt, mint egy mesében. Várt a sulinál, szépen beszélt velem. Aztán kibújt a szög a zsákból, nagyon megbántott, mikor az első együttlétünk előtt az exéről beszélt. Azt is mondta, hogy nem jönnek be neki a hozzám hasonló lányok, dagadék vagyok… Ezeket követően nyilván ejtettem, de koslatott utánam, megbeszéltük. A szülei nagyon megkedveltek engem, szinte családtagnak számítottam náluk, nagyon várták, hogy mikor megyek újra.

Hamarosan elérkezett a féléves évfordulónk is, elvitt egy étterembe, majd a távolba mutatott, hogy ott van egy elmegyógyintézet, és hogy én oda való vagyok anyámmal együtt. (Holott a szüleimet 11 hónap után tudtam neki bemutatni, mert gyáva volt és nem akarta őket megismerni. Mindig azt mondta, hogy őt ez nem érdekli, mert velem fog élni, nem velük.)

Az első közös nyarunk jó hangulatban telt, de 3 hónapon keresztül merevedési zavarokkal küzdött. Teljesen kivoltam már, de mivel bizonygatott, hogy velem semmi baj, próbáltam neki segíteni. Csodálkozott is, hogy miért nem hagytam el.

Nagyon kezdtem besokallni, hogy nem látogatja velem a családomat, de türelmes maradtam. A születésnapjára nem kért semmit, náluk az volt a szokás, hogy pizzát rendelnek, semmi torta. Nálunk ez pont fordítva van, szóval gondoltam adok neki valamit a mi szokásainkból, sütöttem neki egy sajttortát. Mondanom sem kell, mindenkit váratlanul ért, azóta is ez a kedvenc tortája, sőt a családja is tortával ünnepel már.

2 hónap múlva elérkezett az én születésnapom, a képembe vágta, hogy nem tudja mit kellene nekem adni, mert nem ismer. Kényszerből elvitt pár helyre, amit látni szerettem volna.

Az első évfordulónkon szakított velem, megbeszéltük, bevallotta, hogy elhamarkodta, de ennek a napnak sem adtuk meg a kellő tiszteletet. Karácsony előtt el is hagyott 2x. A szeretet ünnepét és a szilvesztert is egyedül töltöttem, nagyon fájt, míg ő a testvéreivel bulizott. Megígérte, hogy a karácsonyi fények alatt fogunk átsétálni, hát az előző évi érzést sosem kaptam már vissza, megalázott ezzel is.

Tudni kell, hogy én semmit nem erőltettem rá, magamat sem. Ő keresett mindig, hívott, hogy napokat töltsünk együtt, mondta, hogy szeptemberben szeretne velem összeköltözni, hogy azt, amit bennem, senki másban nem találná meg. Szeretné, ha én lennék majd a gyermekei édesanyja. A szülei szintén nagyon szerettek engem, az anyukája Angyalkának vagy Hamupipőkének hívott, az apukájával pedig nagyon könnyen szót értettem, ezért is kedvelt meg.

Az első szakítások utáni történet itt található:

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__szaki..

Ezt követően 2 hét múlva visszatért. Nagyon sokkolt, anyukám úgy keltett fel, hogy beszélni akar velem. Letiltottam mindenhonnan, így nem ért el, meg amúgy is eléggé korán jött. Nagyon kimagyarázta magát, őszintének tűnt, meg azért ehhez elég nagy bátorság kellett. Anyukám elfogadta a döntésemet, apukám viszont nem tűrte meg többé nálunk. Aznap este még itt aludt, együtt vacsoráztunk, de utána nem jött. Megint minden rendben volt, figyelmes volt, szépen bánt velem, de ez 2 hét után ismét megváltozott.

Ismét elterveztük, hogy akkor szeptemberben Pesten összeköltözünk, veszünk egy lakást közösen. A saját szüleinek ő mesélt erről a tervről, meg arról is, hogy szeretné, ha én lennék a gyermekei anyja. Ők elfogadták és támogatták minden tervünket, az én szüleim is elfogadóak lettek, megbocsájtottak neki. A barátainak is elhíresztelt, hogy közös életet kezdünk.

Folyamatosan elkezdett panaszkodni, hogy nincs magára meg a barátaira ideje, holott velem hetente csak egyszer találkozott az utóbbi 4 hónapban. A baráti találkozókat pedig nem az én felelősségem megszervezni, akkor ment, amikor akart. Engem konkrétan sehova nem vitt, mert elvileg túlságosan is érzékeny vagyok, mert minden alkalommal kikezdett velem valami haverja. Magára pedig azért nem volt ideje, mert reggel elment kondizni, napközben dolgozott, este pedig tanult. Ezt másképpen is megoldhatta volna, mert mindenki látja a környezetében, hogy nagyon kikészíti ez az egész, nem ad magának időt a lazításra és ezt rajtam vezette le folyamatosan. Hisztis picsának lettem titulálva, mert szerettem volna, ha a nyáron elmennénk valahova kettesben romantikázni. Virágot egyszer kaptam tőle nőnapra, akkor is úgy, hogy mondtam neki, hogy az egyik tanárom köszöntött. Kaptam egy leharcolt rózsát… Május elsejére vártam volna valami kis meglepetést, egy szál virágot, vagy egy tábla csokit, de semmi, holott előző évben is jeleztem neki, hogy jól esne.

Volt egy ilyen beszélgetésünk a szakítást megelőzően:

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka..

Húsvét után nagyon összevesztünk, mert a barátai szerveztek egy kirándulást, amire én nagyon szerettem volna menni, de ő helyettem is azonnal nemet mondott. Aztán hozzám vágta, hogy akkor menjek egyedül, mert ő nem akar, mert neki ehhez nincs kedve, holott mindig a barátai után rinyált, meg elvileg nem bízik a legjobb barátja barátnőjében, aki szeret rólunk pletykálni! Megmondtam neki, hogy ez egy gerinctelen dolog volt, de ő egyből a szakításon gondolkodott.

Ez már a vége volt, éjszakákat sírtam át, nem értettem, hogy ezek a dolgok, amikre vágyok, miért terhek, mikor én mindenben támogattam, tűrtem. A vizsgáim kezdetén kidobott. Azt mondta, hogy elege van a sok veszekedésből, de ezek is azért voltak, mert nem bánt velem nőként. Azt is mondta, hogy még nem akart velem szakítani, de mivel rossz kedvem van, megteszi. Nevezhetem magam bolondnak, vagy aminek akarom, de ez van. De 2 héttel ezelőtt a közös életünkről beszélt… Azóta 6 hét telt el. Megint elkezdett nekem feltűnősködni facebookon, megosztott egy zenét is, ami egyértelmű célzás volt nekem, hogy érzi a hiányomat. Letiltottam mindenhonnan, mert ez nagyon szánalmas. A közösségi médián keresztül vergődik, holott mindig is tömegnek tartotta azt, hogy velem egy képet kirakjon vagy a kapcsolati státuszunkat beállítsuk.

Az anyukája nagyon maga alatt van azóta is, azt mondta, hogy a fia nélkülem nem tud lenni, könyörögni fog nekem. Már azért se… Nem mintha én újrakezdeném vele, mert teljesen megtört. Nárcisztikus. Úgy akartam élni, ahogyan neki jó lett volna, szerencsére életem egyik legnagyobb lehetőségét nem baltáztam el, és ott folytathatom az utamat, ahol én még a megismerkedésünk előtt terveztem. Nem hinném, hogy ezek után keresne már engem. Mindenki szemében rossz vagyok, hisztis, mert annak állított be.

Sokszor érzem a hiányát, jó lenne, ha velem lenne, de nem ő, hanem az az ember, akinek én hittem, az idealizált ember, akibe beleszerettem. Nagyon bensőséges volt a kapcsolatunk, mindent együtt csináltunk. Tanultunk, főztünk, takarítottunk, fürödtünk stb…

Mit tegyek, hogy könnyebb legyen? Mit gondoltok erről az egészről? Tudom, hogy egy katasztrófa és szinte már megszállottan szerettem. A szüleim gyűlölik, szerintük megérdemlem, hogy egy férfi a tenyerén hordozzon és igazából én is ilyenre vágyok, nem arra, hogy pár hónap után lássam meg a nagy katasztrófát.

Elég sok dolog maradt ki, de dióhéjban így tudok összefoglalni 2 évet.