Akik voltak nárvisztikussal huzamosabb ideig kapcsolatban, nektek mikor múlt el a "függőségetek"?

4-es, nagyon szerencsés vagy. Én többször éreztem már ezt a kiábrándultság érzését, de mindig újra elkezd "hiányozni"... :(

1-es, igen, a gyerekkorom nem volt a legjobb, ez tény. Sőt, egyenesen rossz volt. Velük viszont nem játszottam sosem ezt a huzavonát. Többször költöztem családon belül és nem "zaklattak". Ha kíváncsi voltam rájuk, meglátogattam őket. Azóta felnőttem, rendeződött a viszony, persze a sebek megmaradnak, ezt tudom. De nem haragszom már rájuk.

Meg ez annyiból nehéz, hogyha a családommal ilyen is lenne a viszonyom, hozzájuk úgy állok, hogy halálunkig akkor is ott vannak nekem, ott vagyunk egymásnak, mégha nem is volt felhőtlen a kapcsolatunk.

Az exemmel viszont csak "szeretném", hogy ez legyen, de ez érthető okokból a saját érdekemben nem lehetséges, mert így sosem szabadulnék ebből az egészből. Ez nem az a helyzet, hogy emberi beszélőviszonyban maradunk. Én viszont nem veszítettem még el így senkit, főleg nem egyik pillanatról a másikra, és ezt az érzést nagyon nehezen viselem. Kevés emberhez kötődök, de ahhoz a kevéshez nagyon.

Én már azon is elgondolkodtam, hogyha neadjisten valami hozzátartozóm elhunyna, tudnék-e őszintén könnyeket hullatni értük. Szerintem nem, és ettől rossz embernek érzem magam. De egyszerűen a saját családomtól nem kaptam semennyi szeretetet, miért kellene őket őszintén szeretnem?

Az exemet viszont szívből szerettem, tőle kaptam egész életemben csak érintéseket, szép szavakat, "szeretetet". Évekig éltem illúzióban, amíg minden tökéletesnek tűnt. Ha vele történne valami, azt nagyon rosszul viselném, hogy még elbúcsúzni sem tudtam tőle, pedig meg sem érdemli ezeket az érzéseimet.

Tudom, ez egy drasztikus példa. Csak hogy kicsit átérezzétek, mik kavarognak a fejemben... :(

Nem vagyok orvos, így természetesen nem állíthatok fel diagnózist, de a tartalmak alapján, amiket olvastam/hallgattam, igen.

- megrögzött hazudozó. Olyanban is hazudott, amiben egyáltalán nem kellett volna. Tényeket tagadott le. Ha be is ismert valamit, mindenre volt magyarázata

- mindig áldozati szerepbe helyezte magát

- a kapcsolat elején sokat vitáztunk,sértődékeny volt, mondván az exe "sokat bántotta"

- már a kapcsolat első heteiben idealizált, én voltam a tökéletes, pedig még nem is ismert igazán. Már az első 2 hétben szerelmet vallott

- nagyratörő tervekről beszélt, de semmi nem valósult meg

- függősége alakult ki

- meglopta a családját, de ezt is úgy tudta előadni, hogy az ő hibájuk, hisz ők nem segítettek neki, amikor szorult helyzetben volt

- az anyját is állandóan lehordta (már a végefelé), az anyjának meg rólam panaszkodott. Nem voltunk kapcsolatban, így ezekről nem tudtam

- nincsenek őszinte kapcsolatai. Sem barátai, sem a rokonaival. Senkivel.

- több munkahelyről már kirúgták, hosszútávon sehol nem tud megmaradni, mert önfejű és nem gondol bele, hogy a tetteinek következményei vannak

Mikor már kezdett megromlani a kapcsolatunk, mert a fent említett problémák miatt már nem láttam őt tökéletesnek, akkor elkezdett engem leépíteni. Egyre kevesebbet foglalkozott velem, eltűnt az a lelkes, hős szerelmes ember, aki évekig volt. Többször próbáltam kilépni, de elkezdődött a se veled, se nélküled. Ilyenkor tepert utánam, értem, de már egyre rövidebb ideig tartott ez az állapot és hamar visszakerültünk oda, hogy már csak bántott engem. Az érdektelenségével, a hibáimmal. Olyan hibákkal, amiket évekig "szeretett bennem", tehát nem valós dolgokkal próbált engem leértékelni. Már korábban szakítottunk 1x, akkor nem kellett volna már újrakezdeni. Akkor is szórakozott velem. Ha nem kerestem, mert azt mondta, hagyjam őt örökre, akkor pár nap múlva megkerdezte miujsag, mintha pár napja mi sem történt volna. Mintha 2 külön személyisége lett volna, és a rosszabbikat évekig nem fedte fel.

Ígérgetett, közös jövőt tervezgetett, közben ismerkedni kezdett. Ez volt az a pont, ahol végleg szakítottam.

Akkor is engem állított be hibásként mindenért.

Mint említettem, letiltottam őt, de időről időre újra és újra megtalálja a módját,hogy keressen. Olyanokkal próbálkozott, hogy legyünk jóban, meg provokált, hogy van-e valakim, biztos van valakim, tovább tudtam-e már lépni rajta, sajnál mindent mert én voltam a legjobb, de ne értsem félre, ő már nem akar velem lenni. Szerintem ez már zaklatásnak minősül, mivel többször a tudtára adtam, hogy hagyjon békén. Illetve szerintem normális ember szakítás után békén hagyja az exet és nem azzal cseszegeti, hogy tovább lépett - e már, van-e már valakije, mert ő,, csak képben akar lenni". Persze akivel ismerkedett, azzal azon nyomban összejött, szóval most az ő háta mögött játszik. Illetve, azt akarta állandóan kiszedni belőlem, hogy hova költöztem (mert elkoltoztem azóta) és egyedül vagyok-e... Nem mondtam meg persze. De arra sem tudott értelmes választ adni, hogy miért ilyen fontos, hol élek... + kamu profilokat is gyártott, úgy körülbelül 10 db van már letiltva nekem.

Szóval nem tudom, hogy pontosan mi baja van, szerintem nárcisztikus. De akármi is, egészséges biztos, hogy nem.

Igazából ezzel az ereszd meg-húzd vissza játékkal bántott engem, nagyon hosszan tudnék mesélni "apróságokról", amikkel teljesen leépítette az önbizalmam.

Legutóbb is mikor még keresett, először azt mondta, hogy,, senkise kíváncsi rád "..., majd segítség kellett volna neki és akkor kezesbárány volt(nem segítettem), kiakadtam, akkor meg,, nem kereslek soha többet, nem akarlak már bántani, megérdemled a nyugalmat"... 1x g.ci,már bocsánat, máskor meg ártatlan, joszandeku, aki csak jót akar. És már azt érte el, hogy én érzem magam bolondnak.