Mit tegyek? (Hosszú lesz)

A barátnőm 3 év után szakított velem. Nem volt jó a kapcsolatunk az elmúlt 1 évben, az utóbbi időben már csak voltunk egymás mellett és ennyi. A 3. évfordulónkon közölte velem hogy egy utolsó esélyt kapok de többet nem tud adni mert már belefáradt. Egy hónappal később pedig már közölte velem hogy szakítani akar. Nagyon rosszul érintett ez engem mert én a mai napig nagyon szeretem és szerelmes vagyok még belé, de az ő érzései már elmúltak. Azt mondta hogy még mindig szeret de már nem úgy ahogy egy kapcsolatban kell. Már több mint egy éve nem szexeltünk, és azért én is éreztem hogy nem jó ez így de mindig abban hittem hogy majd alakul valami és jobb lesz, de én ezért nem tettem sokat. Mikor mondta hogy szakítani akar mondtam neki hogy inkább tartsunk egy hónap szünetet és gondoljuk végig a dolgokat. Két hét után rám írt hogy beszélni szeretne velem. Teljesen kiakadtam hogy ezt így akarja közölni velem, ráadásul úgy hogy le sem telt az az egy hónap. Azt mondta hogy ő mikor már kértem a szünetet is tudta hogy mit akar és nem látta semmi értelmét. Lehet hogy önző viselkedésre vall ez így de igazságtalannak érzem hogy mikor hülye voltam több esélyt is adott nekem de most mikor már megjött az eszem és tudom hogy mit kellene csinálnom már lemondott rólam. Másrészt pedig meg tudom érteni, mert ez az egy év tényleg szar volt és eltávolodtunk egymástól, de mindig voltak időszakok mikor közelebb kerültünk egymáshoz. Sok ember tanácsát kikértem ezügyben hogy mit csináljak, de senki nem tudott semmit mondani, még a legjobb barátnőjét is megkérdeztem hogy szerinte mivel lehetne ezen javítani, de abból is csak baj lett. Apám tudott egyedül hasznos tanácsot adni, és ő szembesített azzal hogy b*lf*sz voltam és megérdemelném hogy elhagyjon. Nem tudom mit csináljak. Rajta csak azt látom hogy már semmivel nem lehet meggyőzni. Azt mondta túl sok mindenben különbözünk és ez így nem fog menni tovább. Az első 2 évünk azért volt olyan jó mert még nem ismertük egymást teljesen, még ott volt a rózsaszín köd. Azt én is tudom hogy alapvető probléma volt hogy nehezen nyílok meg, nem tudom úgy kifejezni az érzéseimet ahogy kellene, csak mikor iszom. Akkor mindig csupa szépet és jót mondok, de józanul baromi gátlásos vagyok és sajnos nem megy úgy ahogy szeretném. Írtam neki egy hat oldalas levelet, amiben leírtam hogy mindent bánok, sajnálom hogy ide jutottunk, hogy sokáig nagyon gyerekes voltam, de már kinyílt a szemem és tudom mit kell tennem, hogy nekem senki másra nincs szükségem csak rá, és hogy tudom mi lenne a megoldás. De úgy érzem bárhogy próbálkozok már nála csak zárt ajtókba ütközöm. Nem tudom mit tegyek, az első kapcsolatom, nem tudnám úgy elengedni hogy tudom nem tettem meg érte mindent. Szégyellem magam amiért ezeket át kellett élnünk és hogy ide kellett jutnunk de végre kinyílt a szemem. Nem hittem a sorsban egészen eddig, de 3 évet kibírtunk egymás mellett jóban rosszban, gondolom nem véletlenül, akkor azért csak van valami amiért együtt is kell maradnunk. Mikor legutóbb beszéltünk azt mondtam neki hogy ha vége is van én szeretném ha barátok maradnánk, mert ő a legjobb barátom, ha barátnőmként elveszítem barátomként nem akarom, mert ő az egyetlen ember aki tényleg mindig ott volt nekem, ha veszekedtünk is mindig számíthattam rá és mellettem állt. Fordítva ez sajnos nem így van, barátként nála elég alacsonyan állok azon a létrán. Tudom hogy kevés első kapcsolat marad meg örökké, de úgy érzem hogy nem tudnám soha elengedni. Ő tényleg az a nő akiről álmodtam, akire szükségem van, és el nem tudom mondani mennyire gyűlölöm és szégyellem magam azért ahova jutottunk. Tudom hogy nem csak az én hibám, mert egy kapcsolathoz két ember kell, tudom hogy hibáztam, és tudom hogy ő se szent. Nem akarom elveszíteni, de úgy érzem már késő. Abban a levélben volt minden reményem, de odáig se jutottunk el hogy elovassa. Az utolsó esélyemről még csak annyit, hogy tartott kb egy hónapig, ami alatt talán 3x-4x találkoztunk, ennyi idő alatt én se tudok csodát tenni. Jövő héten találkozunk még egyszer, akkor akarom neki odaadni a levelet, csodát már nem várok tőle, de abba írtam bele mindent ami a szívemet nyomja, és hogy mi a lehetséges megoldás, de már nem igazán hiszek abban se. Kezdem feladni, mert tényleg azt érzem hogy már reménytelen a helyzet. Mit tegyek? Tud valaki valami tanacsot adni? Engedjem el? Küzdjek még érte? Szívem szerint ezt tenném, de rajta már nem látom hogy ezt akarná. Én optimista vagyok, ő realista. Ő látta a dolgokat úgy ahogy voltak, de én nem szeretném akkor se feladni. De haragszom is rá, én mindig azt kértem tőle hogy legyen velem maradéktalanul őszinte, ha problémánk van mondja el szerinte mi az és mit várna tőlem. Én soha nem azt vártam hogy ha neki valami szar és rosszul érzi magát akkor azt mondja hogy ez jó. Ez nem visz minket előre, és bevallotta hogy nem egyszer történt ilyen, mikor egy rossz időszak után kezdett a kapcsolatunk felfele ívelni és mikor megkérdeztem hogy szerinte jó irányba haladunk, akkor ő mindig azt mondta hogy igen, hogy jobban érzi már ő is magát. De most már tudom hogy az utóbbi időben ennek a fele sem volt igaz. Azt mondta hogy ezt azért mondta mindig mert akarta hogy nekem jó legyen. Ezért tényleg nagyon haragszom rá, de nem tudnék neki soha semmi rosszat kívánni vagy rosszat mondani róla. Én még mindig tényleg nagyon szeretem, ő az életem értelme, nem tudom hogy ez után képes lennék-e bárkit is szeretni. Én 21 éves vagyok ő 22. Azt hiszem nagy vonalakban sikerült mindent leírnom. Ha valaki tud bármi hasznos tanácsot mondani, vagy csak véleményt azt nagyon megköszönöm.