Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » 4 és fél év után barátnőm...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

4 és fél év után barátnőm szakított velem. Új munkahelyén megismert valakit aki elvette az eszét. Mit tegyek ?

Figyelt kérdés

Kb 4 hónapja mentünk szét.

Előtte igazából nem volt semmi jele, jó volt minden olyan igazi szerelem volt. Arra készültem már hogy megkérem a kezét. Nagyon jól kijöttünk egymással.

Míg el nem ment az új helyre. Az első pár hónapban nem volt gond. Büszke voltam rá, hogy jó helyen van és örültem annak, hogy tetszik neki.

Aztán egyre furább kezdett lenni. Csak azt mondta, hogy neki milyen a meló, de már túlságosan sokat. Milyen jóban van ág emberekkel meg, hogy mennyien dicsérik, hogy milyen szép. Persze erre mondta, hogy őt nem érdekli mert engem szeret.

És utána jött egy nap mikor elmondta, hogy nem azt érzi mint előtte.

Rá egy hónapra szét is mentünk. Eddig is úgy gondolom teljes szívemből önzetlenül szerettem, bármit megtettem volna érte és abban az egy hónapban meg több mindent próbáltam szinte már papucsnak éreztem magam.

És igen a srác végett mentünk szét akivel megismerkedett a munkahelyen.

Viszont nem jöttek össze semmi sem lett. Ő azt mondja, hogy nem kell kapcsolat csak szeretne flörtölgetni amit kapcsolatban nem tehet meg.

A flört többet jelent egy biztos kapcsolatnál ?

Ezek után folyamat keresett hívott és mintha nem is mentünk volna szét.

Egy hónapja kitalálta, hogy ne beszéljünk és ne is találkozzunk, hogy megnézzük milyen egymás nélkül.

Én tartottam magam, neki egy nap sem kellett és nem bírta tovább hívott irt, hogy mi a baj miért nem írok.

Érthetetlen.

Amikor találkozunk úgy csinál mintha nem mentünk volna szét, csókolózni akar meg hasonlók

Én már próbáltam elengedni és sikerült is valamennyire lelkileg is helyre jönnöm. Erre az utóbbi egy hónapban mintha visszatért volna és olyan volt mint régen mert mióta szétmentünk nagyon megváltozott. Hónap elején úgy voltam jó persze így elvagyunk jobb mintha egyedül lennék de úgy érzem visszajöttek azok az érzések mint előtte. Ő viszont hallani sem akar arról, hogy együtt vagyunk. Ebben az egy hónapban kicsimnek hívott mondta szeret és egyik napról a másikra ismét megváltozott. Mindent megtettem érte mikor szétmentünk is nem beszéltem vele csúnyán meg soha sem. Őszintén szerettem és úgy érzem meg most is szeretem

Nem tudom mit csináljak ?



2020. dec. 2. 13:06
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:
65%
Látod kérdező még ebben a helyzetben is te vagy a rossznak beállítva. Most már tényleg az kéne, hogy elmész aztán megdugsz viszonylag sok nőt. Hagy szóljon! Ne pincsikutyáskodj, azt már kipróbáltad és nem működött.
2020. dec. 2. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:
65%

Miattam konkrétan elvált már nő ugyanígy.. :D

Hülye pitsa teljesen belémzúgott melóhelyen, pedig sose flörtöltem vele, nem is történt soha semmi, de a hülyéje miattam elvált a férjétől.. :D


Ez van, a nők nem épeszűek :D

2020. dec. 2. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 anonim ***** válasza:
100%
Felejtsd el, amilyen gyorsan csak lehet.
2020. dec. 2. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/35 A kérdező kommentje:

Utolsó előtti kommentelőnek.

Soha sem voltam papucs és nem kúsztam másztam neki, ha valami nem tetszett azt elmondtam és elvártam, ha szeret engem akkor másokkal na kavarjon és ezt igazából mondani sem kellett mert jól működtünk együtt addig míg nem váltott munkahelyet és amíg ott valaki ki nem hozta belőle ezt a szabadság érzést.

Az utolsó hónapban persze, hogy próbáltam mindent megtenni hisz szerettem mindennél jobban vele terveztem/terveztünk mindent. 5 év majdnem. Ennyi idő alatt nem csak egy szerel több annál.

2020. dec. 2. 13:50
 15/35 anonim ***** válasza:
100%
Nem jött neki össze a másik, most jó leszel te is.
2020. dec. 2. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 anonim ***** válasza:
100%

Lezárnám végre. Megmondanám, hogy nekem ez így nehéz, legyen boldog, és ha őt is érdekli az én boldogságom, akkor nem keres többet.

És letiltanám, lezárnám végleg. Így sosem fogsz tudni tovább lépni. De te annál többet érdemelsz, hogy valaki játszószere legyél!

2020. dec. 2. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/35 anonim ***** válasza:
100%

Hagyd a fenébe a csajt, csak hülyít. Ő se tudja mit akar, de tartaléknak jó vagy, ha épp olyanja van. Ez nem szeretet. Tudja hogy fajdalmat okoz neked. Ez egy idióta.

12# hát ebben a szituban, hogy még flört se nagyon volt, mégis radgerjedt a nő , jobb is ha vége a kapcsolatának. Ha ennyitől meginog az nem valami tartós, így mindketten tudnak mást talalni. Jobb mintha évekig hülyítene a párját meg saját magat.

2020. dec. 2. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 A kérdező kommentje:

Nagyon nehéz. De persze úgy is túl leszek rajta. Viszont akkor is nagyon nehéz . Azt nem értem, hogy ha nem akar már engem akkor miért csinálja ezt kész vége miért jön vissza ?

Értem én, hogy mert Bem akar egyedül lenni, de ha velem nem érzi jól magát akkor velem sem akarna. Lehet hülyén látom ezt.

2020. dec. 2. 16:49
 19/35 anonim ***** válasza:
Visszajön mint a bumeráng? Lehet hogy nem tetted egyértelművé hogy így nem kívánatos személy az életedben?
2020. dec. 2. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 anonim ***** válasza:
100%

Hali, ha rám hallgatsz örökre kizárod az életedből, mert ezek a visszakönyörgések oda vezetnek, hogy ő hagy majd el téged amikor már szarba sem vesz. Tapasztalat.

Ez a nő nem szeret téged, ezt én is csak a szakításunk után láttam be. Mellé még egy idióta is, mert nem becsült meg egy őszinte érzésű férfit. Szerintem az élet majd megtanítja, de akkor már késő lesz. Fel a fejjel, tudom milyen szar pont 4 hónapja lett vége nekem is. Nem nézhetsz el egy ilyet, sajnos én megtettem hülyére is vett. Aki szeret az nem más felé flörtölget. Szégyen. Ez a véleményem.

2020. dec. 2. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!