Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Minden működött csak a szex nem. Valóban ez lehetett a szakítás oka?
1 év járás után barátnőmmel szakítottunk, mert szép lassan szexmentessé vált a kapcsolatunk. Ez az örökös kielégületlenség olyan frusztráltá tett, hogy egyik este dühöngve kitört belőlem, nagyon csúnyán összevesztünk, amiért ő összecuccolt és elköltözött. Szerinte én túlságosan állatias módon vágyom az ő testére, extázisban vagyok, amikor szexelünk. És őt ez teljesen zárkózottá tette. Tény, hogy nagyon az esetem külsőre, és való igaz megőrültem szinte, amikor ellibbent előttem meztelenül fürdés után. De semmi extra piszkos szexfantáziám nem volt, sima egyszerű misszionárius pózzal is beértem volna. Pedig elmondása szerint ő is szerette a szexet előttem, de állítólag én tettem őt ilyen aszexuálissá. Tényleg ez lehetett a szakítás oka szerintetek?
35F, 35N
Én ezt nem értem. A partnerére nem figyelő, önző kőmacsóra vágyik, de rajtad van számonkérve, hogy túl állatiasan állsz a szexhez? Bírja ezt még valaki követni?
Még inkább azt mondom: jól jártál vele, hogy már nem vagytok együtt.
Mindenkinek más a szeretet nyelve ez tény, ráadásul két ennyire eltérő szeretet nyelv ritkán végződik jól
Az én majdnem 1 éves kapcsolatom is hasonlóan ért véget pont az eltérő szeretet nyelv miatt
Főleg hogy azt mondta asszexuálissá teszed, jobb ha keresel valakit akivel jobban hasonlít a szeretet nyelvetek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!