Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Veletek megesett már, hogy a szakítás után kezdtetek el változtatni dolgokon, és ennek hatására visszajött az ex?
1 éve mentünk szét, pár hónapja bepasizott az ex. Én most nagyon motivált lettem, hogy változtassak azokon a dolgokon, amikre ő panaszkodott, és végül szakított is. Van egy gyerekünk, akivel jó a kapcsolatom, alapvetően az exszel is jóban vagyunk.
Szóval ez ilyen reménykedős bizakodós változtatás, hogy ha majd meglátja mennyire más vagyok x hónap, fél év, 1 év múlva, akkor visszajön?
Vagy erre van esély, hogy visszatér hozzám? Élt már át ilyet valaki? Most éppen esélytelen lenne, mert már szerelmes, meg minden, tervezgetnek dolgokat, stb.
De bennem van egy ilyen, hogy oké, akkor összeszedem magam, és visszaszerzem. Vagy engedjem el?
A másik, hogy azt érzem, nem tettünk meg mindent azért, hogy jobb legyen. Magyarul menthető lett volna a kapcsolat, ha nagyon akarjuk. Amikor én elkezdtem volna megmenteni, akkor lehet már késő volt, mert ő nem volt benne partner. Elmentünk párterapeutához 2x 3x, de nem csináltuk azt, amit a terapeuta kért, pontosabban ő nem volt ebben sem már érdekelt. Mintha addigra lezárta volna a dolgot, vagy nem bízott benne, vagy bármi.
Picit azt érzem, hogy ""hamar"" hozta meg a döntést, mert nem próbáltunk meg mindent, ő sem a maga oldalán lévő dolgokat. 3/4 év után a szakítással jött neki egy másik partner, és lehet ő tőle vár szebbet és jobbat. De az, ha nem oldasz meg egy problémát a kapcsolatodban, azt viszed tovább, tehát nem tudom mikor jön elő újra az, amiben ő nem akart változtatni. Az meg nagyon tré lenne nekem kívülről, ha mellettem nem, de egy random tagnál meg instant változtat.
Miközben nyilvánvaló volt, hogy neki min kéne változtatnia.
Szerintem erre már nincs esèly az esetetekben. Eleve nem 1 èv után kellene elkezdeni kapálózni. Az azèrt hosszú idő, új párja is van már.
De egyèbkènt nála már akkor kihűlt a dolog, azèrt nem èrt semmit a terapeuta sem már, nem akart a kapcsolatotok Kál már foglalkozni.
Engedd el ezt a dolgot. Persze attól mèg változtathatsz magadon, egy jövőbeni kapcsolatnal is jól jöhet.
Másik pasija van azaz tultette magát rajtad,nem érdekled szerintem..
Nekem az exem kicsit jobban néz ki mint régen de ugyan úgy hányok tőle
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!