Miért mentek tönkre a kapcsoltaid? Túl kevés volt a párod, vagy túl sok?

Az első pasim rettentő féltékeny volt.

A második megcsalt, nem is egyszer.

A harmadik meg konkrétan magasról lesz*rt.

Érdekesek ezek a férfiak. (Tisztelet a kivételnek)

Az apróbb dolgoknál tömören nem passzoltunk. Az olyan dolgokra gondolok, ahol alakult valami, csak nem lett folytatása, vagy esetleg volt szex, de nem lett több. Ilyeneknél szerintem felesleges 1-1 dolgot kiemelni, szóval ezzel kapcsolatban nem is teszem, csak a 3 komolyabb kapcsolatommal.

- Az első nagyobb gimis, de utána is tartott. Lényegében együtt csináltuk az első dolgokat, együtt nőttünk fel. Vagyis, kezdtem úgy érezni, hogy csak én. Olyan volt, mintha ő nem is fejlődött volna egy csomó dologban. Megmaradtak a tinikori hisztik, akaratosabb lett, figyelmetlenebb. Kezdtem úgy érezni, hogy egy évekkel alattam lévő gyerekkel járok. És a szex is egyre rosszabb lett. Szóval, ő lett kevés.

- Az egyik lánynál nem jó élethelyzetben találkoztunk. Ő előrébb volt karrier szempontjából, én meg az egyetemen voltam. Nem akartam visszahúzni, szóval ő volt túl jó.

- A harmadik lánynál azt éreztem, hogy hiába passzolnánk sok dologban, hiába szeret, de nem tudtam komolyan venni. Neki én voltam az első, a kapcsolat elején próbáld nagyobbat mondani, mint amit valójában akart. Később már nem tudtam komolyan venni.

1.Nem lehetett vele problémákat megbeszélni. Ilyenkor vagy ideges lett és a témától full eltérő ezer éves dolgokat hozott fel, amikben én hibáztam, vagy sértődötten elvonult.

Egyszerűen nem lehetett vele normálisan megbeszélni semmit.

2.Külön világa volt nélkülem. Nem baj, ha vannak barátai, hobbik stb, de ha 7 év után is jóformán csak névről ismerem ezeket az embereket és heti több estét tölt velük, az már betett. Főleg, hogy mi soha nem mentünk sehova. Beülni valahova? Nincs kedve, egész nap emberek között volt, nem fog este is valami zsúfolt helyen ücsörögni, otthon is lehet kávézni, borozni és harmadába kerül.

Oké, igaz. Viszont a baráti társasággal ugyanez már nem volt gond, csak velem, szóval...

Milliószor próbáltam ezt megbeszélni, de az első pont miatt ugye nem jutottunk semmire, így sajnos vége lett.

Az első iszonyúan rámtelepedett.

A második nem vette komolyan sem azt amit mondtam, sem az érzéseimet.

Nekem exeim egyik fele (inkább harmada) elérhetetlen volt érzelmileg vagy időbeosztásra sosem volt ott nekem, mikor kellett volna. Ilyen emberekre nem tudok építkezni, azért lett vége, mert egyszerűen nem is volt igazi kapcsolat, csak a személyes térrel jövős kupac szar, ahol nem számít, hogy mi esik rosszul, ő akkor is a haverokkal megy vagy fáj a feje vagy fsz tudja. Nem szeretem ezt a labilitást.

A másik oldalon vannak, akik sokak voltak... Egy volt, aki a nyomulásával mart el, a többi a szexualitásával. Nincs ellenemre a romantika, de a látványos, kínos gesztusokkal a tököm tele van. Azzal is, mikor rá vagyok erőltetve a családra meg a haverokra, mert nekem ott kell lennem, különben megsértődnek. Meg az sem hálás feladat, mikor valami miatt összezördültök, ő meg üvöltve kezd el bőgni az utcán vagy ahol épp éri az ihlet. A másik, ami miatt valaki sok, az a szex és mindenféle perverzió... Nem vagyok aszexuális, de szerintem az exeim felét ezért dobtam. A fene sem kíváncsi az análos, hármasos meg seggből szájba vágyálmokra. Elegem van abból, hogy egy nap 3 órát kellene áldoznom az ébren töltött 8 óra szabadidőmből bszásra. Úgy is meg leszek csalva, akkor minek igyekeznem olyannal, amit nem kívánok ilyen gyakran.

Szerencsére úgy tűnik, a mostani kapcsolatomban nem kell ilyenek miatt tépnem magam.

1. Távkapcsolat, egyre kevesebb közös pont, nem volt közös életcél

2. Más országrészbe költözés (a csaj)

3. Koronavírus (miatti elszakadás) + megcsalás

22 éves vagyok.

1. Az első kapcsolatom 17 évesen indult, egy fesztiválon találkoztunk nyár elején, az egész nyarat együtt töltöttük, tényleg ilyen filmekbe illő nyári szerelem volt, együtt vesztettük el a szüzességünket is, majd 3 hónap után ő nyár végén visszament Finnországba, mert ott éltek a szüleivel és még volt 1 éve a suliból. Eleinte megpróbáltuk a távkapcsolatot, én iskola mellett elmentem diákmunkázni a mekibe, hogy a repjegyre megkeressem a pénzem, meg is beszéltük, hogy minden hónapban találkozni fogunk, nyilván pár hét után elbukott az egész. Ilyen fiatalon a távkapcsolat nem működhet sajnos, pedig jó srác volt. Egészen biztos, hogy ha kicsit felnőttebb fejjel találkozunk másképp alakult volna.

Amúgy nyaranként szoktam látni, mert ugyanazokra a fesztiválokra járunk továbbra is a közös zenei ízlés miatt, mindig köszönünk és beszélünk pár mondatot.

2. Ő volt az első komoly kapcsolatom. Az előző távkapcsolatos sráccal való szakítás után 2 héttel találkoztunk egy koncerten, ott kavartunk is, aztán összejöttünk. Két hónap után hozzáköltöztem, életem legnagyobb hibája volt. Rettentően fájt még a szakítás ezért beleugrottam azonnal egy újba. Az összeköltözés után derült ki, hogy milyen agresszív a srác, minden vitánál szorongatta a csuklómat, ordítozott velem, egyszer még anyukám előtt is leüvöltötte a fejemet, mikor mentünk hozzánk ebédre. Anya utána hónapokig kérlelt, hogy hagyjam ott, képtelen voltam. Féltem tőle.

Ami igazából véget vetett a kapcsolatnak az édesapám halála volt, mert váratlanul elhunyt és az akkori párom semmiben nem állt mellettem. Éjszakákat sírtam végig mellette az ágyban, ő meg leb*szott, hogy reggel dolgozik, fejezzem már be. Egyik délután hazamentem anyukámhoz, mert nem bírtam többet a srác lakásába lenni, ott kibukott belőlem minden, könyörögtem, hogy segítsenek elköltözni. Anyával végül elcuccoltunk, a fél városon át ketten kézben vittük el a cuccaim (számítógép, ruhák stb) de még ez is jobb érzés volt, mint oda visszamenni. Mindez amúgy 1 hónappal az érettségi előtt, apa halála, a szakítás, a szétköltözés. Azthittem nem fog menni de összekapartam magam és sikeresen leérettségiztem. :)

3. Volt egy fiúbarátom, akivel 14 éves korunk óta ismertük már egymást. Sosem voltunk olyan nagyon jóban, koncerten, kocsmában találkoztunk max a közös baráti társaság miatt. Nekem ő mondjuk mindvégig tetszett, de rettentően visszahúzódó, félénk srác volt a lányokkal. Az érettségim lerakása után 1 évvel (most tartunk 2018ban) egy nyári napon a születésnapján lefeküdtünk. Utána hetekig rettenetesen kínos volt, ő nem tudta hogyan kezelni ezt az egészet, rettegett a közelembe jönni utána, nem is beszéltünk egy szót se. Végül elegem lett és írtam neki, hogy mi lenne, ha elfelejtenénk az egészet és barátok maradnánk, mert látom, hogy neki nagyon fura ez a helyzet. Ebben megegyeztünk, de utána olyan ijesztő vonzalom alakult ki köztünk, hogy akárhányszor véletlen összefutottunk valahol mindig szex lett a vége. Ezt csináltuk majdnem fél évig, amikor én bevallottam neki, hogy kezdek kicsit többet érezni és fejezzük be. Ő azt mondta, hogy képtelen egy normális kapcsolatra, nem akar barátnőt és nem akar engem megbántani soha. Teljesen korrekt módon lezártuk, persze én akkor már rég szerettem őt, nagyon fájt. A lezárás után pár héttel mikor épp kocsmáztunk a többiekkel ő megjelent és szerelmet vallott, remegett közben, látszódott rajta hogy életében nem beszélt még az érzéseiről senkinek. Én kérdés nélkül és mindenféle játszmázás nélkül adtam egy esélyt a dolgnak, hisz én is szerettem őt. Ennek már másfél éve. :) Most költözünk össze, remélem pár év múlva már a férjem lesz... Soha nem voltam még ennyire boldog férfival, mint vele.