Hogyan lendüljek túl?

Az exbarátnőmmel 6 évig voltunk együtt, most lesz 2 éve hogy szakítottunk. Én nagyon szerelmes voltam belé, azt hittem örökre együtt leszünk, ő volt az első igazán komoly kapcsolatom, ám ő elhagyott egy másik srácért, amit ráadásul nem is mert a szemembe mondani, utólag tudtam meg ezt is...

Nagyon fájt ez a dolog, nagyon nehezen tudtam összeszedni magam ezután, pláne hogy eddigre már a barátaim is elfordultak tőlem, mivel minden időmet a barátnőmmel töltöttem, és nem igazán mentem velük sehova, egyre ritkábban is beszélgettünk, és mostanra nekik is kialakult a saját életük, és nem igazán érdeklődnek irántam, és így igazán nem is volt kinek kibeszélnem ezt a dolgot, nagyon nagyon nyomasztott az egész, teljes depresszióban voltam. Aztán úgy 3 hónap után nagy nehezen összeszedtem magam, találtam munkát, elkezdtem rendszeresen sportolni, utána már sikerült lányokkal is elkezdenem újra ismerkedni, de mivel ez a seb még mindig ott volt bennem, ezért minden próbálkozásom elég hamar zátonyra futott.

Kb. 1 év telt el, amikor már végre volt olyan nap, hogy nem jutott eszembe a szakítás, azt hittem túlvagyok rajta és fogom tudni normálisan élni az életem. Utána ősszel megismerkedtem egy lánnyal, tök jól alakultak a dolgok, kezdtem örülni hogy végre lehet normális párkapcsolatom, de aztán rájöttem, hogy csak olyan dologba látok bele többet, ami nincs is valójában, csak a fejemben, úgyhogy novemberbe szakítottunk. Azóta (pláne hogy jött a dél és olyankor mindig magamba fordulok) megint előjött bennem a szakítás az exemmel, és megint elkezdtem agyalni rajta, pláne hogy hajlamos vagyok néha dolgokon jóval többet agyalni a kelleténél. Azóta, ha bármi kudarc vagy sikertelenség ér és "dühös" leszek magamban, újra meg újra előjön ez a dolog, és őt hibáztatom a sikertelenségem miatt, ami amúgy tök irracionális dolog, majd elkezdek újra azon pörögni, hogy hogyan menthettem volna meg a kapcsolatomat és akkor most még mindig együtt lennénk és mennyivel jobb lenne. Egyszerűen megőrülök, hogy szinte minden nap mostmár eszembe jut valamilyen szinten, a múlt héten kétszer is álmodtam vele, hogy arról beszélgetünk, hogy újra összejövünk. Félreértés ne essék, én nem akarok vele összejönni, mert már nem szeretem, pláne azok után amit tett, egyedül az fáj, hogy nem nézhettem még egyszer a szemébe és mondhattam el az érzéseimet, mert mindenhonnan letiltott, ha meg elmentem hozzájuk, valahogy sose volt otthon, a szülei nyitottak mindig ajtót. Tudom, hogy már rég az új barátjával van és tökre nem is érdekli hogy mi van velem, túllendült ezen az egészen, de nekem valahogy nem megy. Pláne, hogy most munkám sincs, edzésre se tudok járni, így még több időm van kattogni.

Próbáltam elterelni a gondolataimat olvasással, filmezéssel/sorozatozással, eljártam futni is hogy mozogjak, de valahogy mindig előbújik az agyam egy kis szegmenséből ez a dolog, és olyankor megint elkezdek agyalni, és ez már lassan az egész napi hangulatomra is kihat.

Bocsi, hogy ilyen hosszú és ömlengős lett, de egyszerűen muszáj voltam kiírni magamból a dolgot, mert már úgy érzem belekattanok. Olyan emberek véleménye érdekelne, akik jártak hasonló cipőben, és sikerült tovább jutniuk rajta, hogy hogyan sikerült, ha valakinek van ezzel kapcsolatban élménye/tapasztalata, és megosztaná, szívesen veszem! :)

Köszönöm!

26/F