Létezik, hogy valaki egyik napról a másikra így “megvilágosodik”?

Nemrég, hirtelen hagyott el a szerelmem. Egy nem igazán mindennapi pár voltunk, mert ő, hogy is fogalmazzak... eléggé hagyományos, régimódi külsővel rendelkezik, így is öltözködik, emelett a viselkedése is a mai kor ízlése szerint már-már “kínos”. (Szerintem nem!) Mondanom sem kell, nem nagyon voltak lányrajongói... Nekem sosem okozott gondot párt találni. Miután összejöttünk, sokat csúfolódtak rajtunk, volt, hogy érett, felnőtt emberek ujjal mutogattak ránk az utcán és röhögtek. Láttam, hogy ezek őt nagyon zavarják, ezért mindannyiszor elmondtam neki, hogy úgy szeretem teljes szívemből, ahogy van, illetve igyekeztem leállítani a csúfolódókat. Tényleg annyira szerettem, mint még senkit ezelőtt. Olyan szeretetet, törődést tudott nyújtani, aminek a legtöbb “csajokkedvence” még hírét sem hallotta... (Persze biztos vannak kivételek.) Volt már elég sok barátom, de aki mellett tényleg boldog is voltam, rajta kívül egy sem. Egyszerűen tökéletes volt a kapcsolatunk. Úgy tűnt, ő is boldog, mindig mondogatta, mennyire szeret, nálam jobbat sosem kívánhatna, milyen jó, hogy vagyok neki stb. Remekül megértettük egymást, sok közös volt bennünk. A kijárási korlátozás óta minden nap beszéltünk videochaten, tervezgettük, mit fogunk csinálni, ha újra találkozunk... Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. Azonban egyszer csak elkezdett mindenféle hülye indokokat kitalálni, hogy éppen miért nem tud beszélni. Na, az egyik ilyennél elvesztettem a fejem, és írtam neki egy eléggé dühös üzenetet, hogy mi van vele, ha valami baja van, akkor azt legyen szíves tisztázni. A következő nap felhívott, hogy őszintének kell lennie, ő rájött, az elejétől fogva nem szeret, csak azért jött össze velem, mert én voltam az egyetlen és az első, akivel ezt megtehette, és már ezt is megbánta. Azt mondta, nagyon köszöni, hogy én ennyire szeretem, de ez így nem megy. Fontos vagyok neki, de csak mint egy barát. Ha meg egyszer több lesz, azt mindketten érezzük. Még hozzátette, hogy “nem akar megbántani’’, és azért ha bármi kérdésem van bármilyen tananyaggal kapcsolatban, őtőle kérdezhetek... Oszt csá. Azóta nem hallottam felőle.

Nagyon becsületes embernek ismerem, aki mindig az igazat mondja. Mégis a képembe hazudott volna? Szerintem ha nem szeretett, nem mondogatja. Ráadásul emlékszem, egyszer még kerek perec rá is kérdeztem, hogy nem bánta-e meg hogy összejöttünk, mire azt felelte: soha. Látni rajta, hogy mikor nem boldog, és ezt a kapcsolatunk alatt nem lehetett róla elmondani. Szerettük egymást. Azt nem hiszem, hogy ez az egész a csúfolódások miatt lenne, azt elmondta volna...

Iszonyatosan hiányzik. Egyszerűen nem tudok túllépni rajta, nem tudom nem szeretni. Próbáltam már mással, de nem megy... Nem hiszem, hogy találok még egy hozzá hasonlót...