Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek jelent bármit is?
Az ex barátommal kilenc hónapja szakítottunk. Nyilván élem már a kis életem hisz nem ma történt, viszont másfél évet voltunk együtt és eléggé kötődtem hozzá,amit még nem sikerült teljesen elvágnom. Tehát igen, a napokban volt a születésnapja, nyilván nem köszöntöttem fel, de kíváncsiságból megnéztem,hogy törölte-e azokat a képeket,amikkel tavaly felköszöntöttem (nem ilyen csókolózós képek voltak, de érezhető rajtuk, hogy együtt voltunk). A képeket viszont nem törölte, amit azért is furcsálltam,mert az enyémről eltünt( én nem töröltem) és hát elég szembetűnően ott vannak a kezdőlapján a képek olyan 5 másodperc tekerés,mivel nem szokott posztolni soha.
Ő mondta ki amúgy a szakítást,nem volt semmi durva dolog, csak valahogy nem is ültünk le megbeszélni és annyiban maradt.
Nem azért érdekel amúgy,mert szeretném újra kezdeni vele,vagy akár egyáltalán rá írni,mert szándékomban sincs
Csak jól esne a tudat,hogy mégis fontos voltam azért neki,mert a vége azt az érzetet keltette bennem, mintha jelentéktelen lennék.
És tudom,hogy a ti válaszotok valószínűleg közel sem valós, csak érdekel a véleményetek.
Előre is köszönöm.
(én amúgy 18 ő pedig 19 volt amikor jártunk,ha véletlen fontos lenne ez az információ(?) )
itt nem az volt a kérdés, hogy mennyit ért:)
Ráírni nyilván nem fogok, szakítás óta nem beszéltünk, és eltelt lassan egy év, nem vagyok híve a beszélgessünk az exeinkkel dolognak, főleg nem,ha ilyesmiről van szó.










Én is már 2 éve nem vagyok együtt a volt barátnőmmel, mégis kint vannak azok a képek még a 2 évvel ezelőtti üzenőfalamon amiket ő rakott ki nekem.
Kb. Pezsgőt bontok, hogy nem vagyok már vele együtt. Egyáltalán semmi jót nem érzek iránta, mégsem szedtem le a képeket, mert minek. Több vele a munka mint amennyi jelentősége van. De ez nem azt jelenti, hogy én valaha akarnék tőle bármit is.
Szóval erre alapoznod teljesen felesleges.
azért nem több vele a munka, mint ide kiírni ezt a szöveget.
Simán lehetne törölni bár ki a f* érdekel mi van kitn facebookon meg ki tesz ki ilyen hülyeségeket





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!