Ez így normális, vagy problémát sugall?

Több mint három hónapja véget ért a közel 6 éves kapcsolatom. Közös megegyezés volt, semmi ajtócsapkodás, vagy kiabálás, csak lezártuk. Nem volt megcsalás, nem volt fizikai, vagy verbális erőszak, csak elmentünk egymás mellett és már nem találtuk a közös hangot.

Jelenleg eszem ágában nem lenne párkapcsolatba bonyolódni, ami logikus is, hisz egy kapcsolatot, főleg egy ilyen hosszút meg kell gyászolni, adni kell időt, hogy lezáruljon. Eddig oké. De rendjén van, hogy viszolygok a gondolattól, hogy megint valakivel együtt éljek, hogy alkalmazkodnom kelljen hozzá? Hogy meg kelljen felelnem, időt szánni rá, figyelni az igényeire, érzéseire stb. szóval minden taszít ami egy párkapcsolattal jár? De igazán nem hiányoznak a pozitív velejárói sem. Egyszerűen azt érzem, hogy semmi, amit egy kapcsolat adhat, nem tud kárpótolni azért, hogy egy ember állandóan ott lenne az életteremben.

Eddig csak egy hosszú kapcsolatom volt, ez amit nem rég lezártunk. Így nincs viszonyítási alapom a témában. Nem tudom hogy "normális" érezni egy szakítás után.

Illetve ha ez az állapot normális jó esetben mennyi idő mire elmúlik? Csak mert, bár még van bőven időm társat találni és családot alapítani, de azért nem lenne szerencsés, ha ez a jelenlegi hozzáállásom, az amit a témával kapcsolatban érzek évekre rögzülne.

Azt hiszem csak megnyugtatást keresek hogy nem lettem defektes :D