Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mihez kezdjek? Éreztetek már így?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mihez kezdjek? Éreztetek már így?

Figyelt kérdés

Szakítottam a párommal tegnap. Rengeteg baj volt vele, és rengeteg rossz döntést hoztam meg miatta, igen, ezekért nagyrészt én vagyok a hibás, de vele is voltak súlyos gondok. Az anyja fenekébe volt ragadva, éjjel-nappal istenítette őt, leadta neki a teljes fizetését, rám kiabált az anyjával együtt két szelet kenyeret is, és koszos és igénytelen is volt, a szex sem ment vele. Szóval én azt sem tudom megmondani mi hiányzik, talán az, hogy írt minden reggel és este. Tudom, hogy jól döntöttem, de ez volt a legelső hosszabb kapcsolatom és most egész nap szomorú vagyok, pedig örülnöm kéne, most például a sírás is elkapott, pedig mikor szakítottam vele sem sírtam. Nem érzem azt, hogy szerelmes lennék, a kapcsolatunk elején szerettem őt, de a végére annyira megromlott a kapcsolat köztünk, hogy úgy éreztem, hogy már nem vagyok boldog és nem is érzek semmit iránta.

Éreztetek már így, hogy tudtátok hogy jobb lesz külön, amikor meg szakítottatok mégis szomorúak voltatok? Mit tegyek? Egyszerűen nem tudom elterelni a gondolataimat.


2020. jan. 8. 01:31
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Mennyi időt töltöttetek együtt?
2020. jan. 8. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Több, mint 1,5, évet.
2020. jan. 8. 01:56
 3/8 anonim ***** válasza:
És hetente mennyit voltatok együtt?
2020. jan. 8. 01:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Tàvkapcsolatnak indult, úgy hetente 2 napot töltöttünk együtt, 5 hónap után lekötöztem a vàrosàba, akkor már minden nap találkoztunk. Mondhatni, hogy az első rendes kapcsolatom volt, mert az előző kapcsolatom teljesen tàvkapcsolat volt.
2020. jan. 8. 01:59
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Igen ha ilyen rossz volt jól döntöttél!

Ennek se vége se hossza nem lett volna!

Amiket leirtál örülhetsz, hogy megszabadultál tőle!

Egyébként válaszolva a kérdésedre, neked nem ő hiányzik hanem maga az, hogy valaki melletted legyen kapcsolatban.

Mondhatnám úgy is, hogy te magába a kapcsolatba vagy szerelmes...

Hidd el ha újra el kezdesz ismerkedni, és találsz is valakit, csak mosolyogni fogsz az itteni kérdéseden.

Annyi a lényeg, hogy a szomorúságot ne magához az emberhez kösd, mert neki ennek semmi köze ehhez.

Fel fejjel, és kezdj új életet... 😉


33/F

2020. jan. 8. 03:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Minden szakítás rosszul esik, mert valamiért mégis csak vele voltál.

Sokan azért maradnak kapcsolatban, mert félnek az egyedülléttől, lehet ezt érzed most te is.

Ne aggódj, fogsz találni új párt.

2020. jan. 8. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Kaptam privàtba is segítséget, köszönök szépen minden választ! :)
2020. jan. 8. 11:24
 8/8 anonim válasza:

szia!

Az exem és én 4 év után szakítottunk.

2 évig bírtuk normálisan, aztán már csak a szép emlékekbe kapaszkodva maradtunk együtt. Szar volt. A végére már nem szerettük egymást. Én ragaszkodó típus vagyok így hiába tudtam, hogy nem jó együtt, nem tudtam szakítani vele. Ő közbe szerelmes lett másba, nem akart megcsalni így szakított velem. Sírva búcsúztunk el egymástól. Ő is mondta, hogy szeret, és én is mondtam, hogy szeretem, de nyilván már csak a megszokás mondatta velünk. Első nagy szerelem volt mindkettőnknek... de hidd el, csak addig szar, amíg meg nem szokod, hogy már nincs veled.. én akkor kezdtem el "magammal foglalkozni." (külsőmre költeni, kikapcsolódni,sportolni, egészségemre figyelni, meg a lelki békémre xD) szűk 1hónap alatt rájöttem, hogy sokkal de sokkal jobb nélküle :D Nem függtem tőle, nem sírtam miatta, nem éreztem megfelelési kényszert sem már mint amíg mellette voltam... azóta pedig megtaláltam életem párját :) szóval ne csüggedj ;)


L24

2020. jan. 8. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!