Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudok tovább lépni, úgy érzem bele halok, mit tegyek?
Meg csalt adtam neki még egy esélyt, tudom hogy nem kellet volna, de kérlek értsétek meg, és nem annyira bíztam benne, tettem egy másik, telefont az autójába, és hallotam hogy dicsekedett az apjának, hogy két csaja van, kettővel lakik, én voltam ott a kocsiba csak ki tettek, azt mondta még, hogy a másik lányt akarta be mutatni nem ezt.., és még állt fel húzni a sapkályát, és mondta, ez a bal..fsz lány rá ült a sapkámra, én a hang felvételt 4 nappal később tudtam meg hallgatni, pont el ment itthonról 120 km ahol a másik csaj lakik, és az anyukája
Én fel hívtam, szembesítettem és egyszerűen le tiltót és ki tette, hogy a lánnyal van kapcsolatba,.több mint egy évig voltunk együtt, ő nem volt ilyen, meg változott 5 nap telt el azóta és csak itt hagyot meg se magyarázta, és én bele rokanok, egyszer jól vagyok, utána meg sírva kellek fel, félek hogy nem lesz senkim, a szívem meg szakadt ahogy beszélt rólam 😭😭😭😭😭😭










Kicsit zavaros a sztori Kérdező, picit fogalmazd meg összeszedetten.
Amúgy nekem is volt egy olyan sztorim, ami megcsalásos és megbocsátottam, szintén nem kellett volna, szintén nehezen lépek túl, ha akarod, beszélgethetünk róla.










Én is hasonló helyzetben vagyok/voltam.
Azthittem megtaláltam azt lányt akivel osszeillek, akit mindig kerestem. Miután szakított a barátjával úgy éreztem itt az idő a tettek mezejére lépni. Mint kiderült én sem voltam közömbös számára. Három, négy héten keresztül minden tökéletesnek tűnt. Ekkor bejelentette, hogy visszamegy az exéhez. Gondolhatod, egy világ omlott össze bennem. Ami a legrosszabb, hogy közös a baráti társaság, így néha muszáj találkozzunk. A társaságában nem tudok magam lenni, nagyon le húz, így nagyon ritkán megyek velük bárhova is.
Ezeken szerintem csak az idő és a távolság segíthet csak...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!