Érez valaki jelenleg hasonlóan?

Okés.

De azért tudod, hogy ezt már túlzásba viszed ugye?

Nézd, én őszintén válaszolok.

5 éves kapcsolatomnak vetettem véget úgy, hogy baromi sokszor akartam, csak pánikrohamot kaptam már csak a szakítás gondolatától is. Otthon remegtek, bőgtem, és nem tudtam meglenni magamban.

Lelkileg viszont tudtam, hogy szakítani akarok, mert a kedves volt barátom megcsalt. És szakítottam.

Ez volt 1 hónapja.

Ahhoz, hogy túléljem, elkezdtem programokat szervezni. Iskolába járok, barátokkal vagyok majdnem minden nap, és az időt, ami van, magamra fordítom. Olvasok, filmezek, fejlesztem magam. Nehéz? Igen. Lehetetlen? Nem. Arra összpontosítok, hogy nagyon sokat nevessek.

Nekem ő tényleg életem szerelme volt, és gondolhatod, a mai napig nem érti, miért szakítottam vele, mert tagadja, hogy megcsalt volna, és jönne vissza hozzám, én viszont biztosra tudom, hogy megcsalt. Tehát még csak el sem ismeri, és mindenki,a családja, mindenki azt hiszi, hogy azért szakítottunk, mert biztos én bepasiztam mellette. :)

Mindig van kiút, meg jobb korszak. Tudom, hogy nehéz, de kitartás.

Szegény édesanyám mondta azt, hogy mindenkit el lehet felejteni. Mindent túl lehet élni. Sok borzalmat, megaláztatást átéltem, eltemettem két olyan embert, akiknek köszönhetem azt, ahol most tartok.

Sokszor veszítettem... de azt mondom neked, erősebb vagy, mint hinnéd!Fogsz még csalódni, de önmagadért talpra kell állnod!