Ti honnan tudtátok biztosra, hogy eljött a szakítás ideje?

En onnantol kezdve hogy a szakitas gondolata megszuletett a fejemben.

Nem féltem. Besokalltam, hogy csak adok, ő meg kihasználja.

Amikor csak úgy beszélgettem egy másik nővel (nem, nem ismerkedési szándékból) és ugyanazt éreztem iránta kb. mint az iránt akivel több kellett volna, hogy legyen. Ugyanazt a semmit.

Amikor már sokadszorra megcsalt.

Amikor megfogalmazódott bennem, hogy ennél egyedül is jobb lenne. Onnantól nincs is mit megbánni, hisz egyszerűen a jobb lehetőséget választottam.

Amikor elképzeltem, hogy megkéri a kezemet és ahelyett, hogy örültem volna neki az volt az érzésem, hogy nem akarom ezt életem végéig...Először csak azt hittem, hogy azért van ez mert még fiatal vagyok, nem vagyok rá megérve, hogy így elköteleződjek. Amikor a jövőn gondolkodtam egyszerűen nem láttam magam előtt... Aztán rájöttem, hogy nagyon is látom a kettőnk jövőjét csak nem tetszik így elhesegetem folyton. Akkor rájöttem, hogy ennek vége kell, hogy legyen onnantól kezdve idegesített is akármit csinált. Persze akkoriban eléggé önbizalomhiányos voltam és féltem egy kicsit attól, hogy nem kellek majd másnak talán tudat alatt ez volt még ami benne tartott a kapcsolatban és sokszor megkérdeztem még magamtól is, hogy jól döntöttem-e, megérte-e...Aztán rájöttem, hogy boldogabb az életem még egyedül is, találkoztam valakivel akiről érzem, hogy megbecsül akivel gond nélkül el tudom képzelni, hogy együtt öregedünk meg és akivel rádöbbentem, hogy az nem normális ha sírva alszol el éjjelente...

Amikor nyűg volt minden pillanat. Nem féltem, elegem volt belőle.

Ez egy jo kerdes

Nem érdekelt mi van vele, mikor találkoztunk akkor csak az volt a fejembe, hogy legyek már otthon, egy csomó szokása elkezdett idegesíteni stb...