Honnan tudtátok/mikor tudtátok, hogy a szakítás a legjobb döntés bármennyire is fáj?

Házasok voltunk, gyerek is van. Megcsalt a feleségem ez volt az oka amiért úgy gondoltam hogy jobb lesz elválni. Majdnem 1 évig még együtt maradtunk az eset után, úgymond a gyerekek miatt. Közben rájöttem hogy nem akarom így leélni az életem, hogy boldogtalan vagyok. Illetve rájöttem hogy az sem jó ha a gyerekek azt a példát látják hogy az a normális ha a két szülő nem szereti egymást. (mert megjátszani nem lehet...)

Igaz nem alakult még azóta semmi, senkivel, de akkor is jó döntés volt a válás. Számomra teljességgel elfogadhatatlan a megcsalás egy kapcsolatban, mindkét oldalról. Lehet túlgondolom, lehet tündérmesébe illőnek képzelem, lehet sosem fog már eljönni a szerelem, de ma is kilépnék ugyanúgy mint akkor.

Első kapcsolat végén: azt éreztem, hogy ennél egyedül is sokkal jobb. Se gyerek, se más nem volt.

Második: házasság, két gyerek. Megcsalt, lebukott. Tudtam, hogy sose fogok megbocsájtani, felesleges erőltetni. Beadtam a válást.

Első kapcsolat: megcsalt. Nem volt merre tovább.

Máaodik: itt nagyon szerelmes voltam, így amikor megcsalt az exével, majd rimánkodott, hogy fogadjam vissza, akkor megtetgem. Hiba volt nyilván. 3 évem pazaroltam rá. De nehéz volt elengedni, mert nagyon ragaszkodtam hozzá. De végre sikerült, amikor tudatosítottam, hogy itt állunk 30/34 évesen és összeköltözés sehol se lesz, amíg nem vesz lakást sajátot - amit, mint később kiderült, 8 éve vesz - és szerinte az normális, hogy találkozzunk heti 2x. Végre betelt a pohár. Csak ígérget, lusta, hazudozik. Munkahelyére is folyamatosan panaszkodott, amióta ismerem, de váltani túl kényelmes, meg mert ott van 10 percre, meg a home office. Ergo otthon játszhat a gépen.

Végre tudatosítottam, hogy egy normális, szorgalmas, becsületes embert akarok, aki megbecsül.