Szerintetek felkeressem?

A történet nagyon egyszerű ( kicsit sem az ). 2 évig voltunk egy se veled se nélküled kapcsolatban, többszöri szakítással és újra egymáshoz találással. Ez idő alatt nem volt egyik részről sem harmadik fél a dologban, ahogy most sincs.

A kapcsolatunk alatt a legfőbb probléma az volt, hogy sosem tekintett igazán férfinak a túlzott ragaszkodásom miatt iránta, és hogy éppen amiatt én sokkal jobban szerettem őt mint ő engem ( nagyon sokáig csak barátként tudott tekinteni rám, akit szeret, de akibe nem szerelmes ). Emiatt volt rengeteg összeveszés, nézeteltérés, sok szakítás, de valahogy utána mindig megoldódott, főként azért mert én sosem engedtem el őt.

Sajnos azonban mikor kapcsolatban voltunk, akkor is voltak negatívumok, főként azért mert az első barátnőm volt, és számtalan dolgot, összeveszést nem tudtam megfelelően kezelni tapasztalat hiánya miatt, valamint józanul sem tudtam gondolkodni annyira rettegtem minden összeveszésnél hogy elveszítem. Egyszerűen sosem volt meg a kapcsolaton belül az az összhang ami kellett volna mindkettőnk hibájából, mert képtelenek voltunk alkalmaszkodni a másikhoz. Ezt tetőzi még az, hogy egy véletlen elsütött mondatommal nagyon nagyon megbántottam őt, végül így mondta ki a végét két és fél hónapja ( ez már a sokadik vége volt ugyan, de most volt a legmagabiztosabb ).

Ezután nem volt alkalmam normálisan bocsánatot kérni tőle. Személyesen nem tudtam vele találkozni mert a szomszéd megyében lakik csak közös suliba jártunk ( már nem ). Azóta kétszer beszéltünk a szakítás utáni pár napot leszámítva, mert kérte hogy ezt a nyarat hagyjam meg neki. Mindkétszer én kerestem, és sajnos a második alkalommal részegen írtam rá, amiből ki lehet következtetni mit írtam neki, amire annyi volt a válasza elég lekezelő stílusban hogy ő már boldog és nem akar ezzel foglalkozni.

Én lassan 3 hónap után is folyamatosan rá gondolok reggeltől estig, sajnos vagy nem sajnos még pontosan ugyan úgy szeretem. Természetesen számtalan pozitívum is volt a kapcsolatunkban, csak így a végére a negatívumok többségbe kerültek az utolsó pár hétben, és sajnos egyáltalán nem kezeltem helyén a helyzetet sem a szakításkor sem az utána való pár napban ( nem adtam neki időt átgondolni, könyörögtem hogy ne legyen ez, hasonló tipikus szakítás utáni hibák ).

Persze beláttam a hibáimat, utólag könnyű okosnak lenni, de tényleg rengeteg mindent másképp csinálnék. Az igazság az hogy vegyes érzelmek vannak bennem a szakítással kapcsolatban. Egyrészt örülök, mert rengeteg dolgot tanultam belőle első kapcsolat révén, hogy mit szabad és mit nem. Másrészt megőrülök a hiányától, és nagyon sajnálom hogy ő volt az első lány az életemben, mert ha csak a második vagy harmadik lett volna, akár később ismerem mag, akkor biztos hogy nem követem el azokat a hibákat amiket elkövettem és talán ( biztos ) máshogy alakul minden. Számára nem én voltam az első, volt előttem több barátja.

Valószínűleg már nem lesz folytatása, csak valami csoda folytán, mert messze lakunk egymástól, két különböző fősulira járunk két külön városban, ezt a helyzetet pedig messengeren és telefonon keresztül megoldani lehetetlen, pedig szerintem személyesen lenne esélye.

Viszont bocsánatot mindenképp szeretnők tőle kérni azokért a dolgokért amikkel megbántottam, amit nem interneten szeretnék megtenni és nem is telefonba, hanem egy fokkal személyesebb formában.

A kérdés csak annyi, hogy szerintetek felkeressem augusztusban, vagy csak egy levelet írjak neki? Mindkettő mellett tudok negatívumot és pozitívumot is, csak érdekel mások véleménye is a tömör helyzet hallatán ( ami ettől ezerszer részletesebb és több dolgot foglal magába, ez csak nagyon nagyon dióhéj )