Létezik olyan szolgáltatás, ahol ha pénzt fizetek, megtanítanak randizni?

”Csak úgy tudok tét nélkül nézni egy nőre, ha tényleg nincs tétje. De onnantól meg már mit ér az egész? Vagánykodást meg testi örömöket."

De ez is jobb, mint a semmi, érzelmes, szerelmes férfit sz_-rba se nézik, ez van. Ne életed párját keresd, hanem csak élvezd az életet, amikor már megvan a csaj és azt mondod, hogy hmm ez komolyra is jó lenne, akkor onnantól lehetsz szerelmes. Én is ilyen voltam, mint te, tény hogy már nincs olyan szenvedély a nők iránt, de legalább nem félek tőlük, tudok velük beszélgetni, ilyenek, jobban megismertem őket.

"érzelmes, szerelmes férfit sz_-rba se nézik"

Nem az érzelMES (pláne nem a szerelmes), hanem az érzelGŐS, gyönge, enervált pasasokat nem nézik sz-rba se. Nagy különbség.

Akkor valószínűleg az van, hogy az illető nem érzelmes, hanem érzelgős. Mert ha tényleg csak a formán kellene változtatni, nem a tartalmon, akkor ez nem szabadna, hogy bármilyen nehézséget okozzon.

Mellesleg nem igazán értem, hogy az érzelgősség elítélése miért igazságtalan, az érzelgős embereket könnyen lehet manipulálni, mivel a saját túlspannolt érzelmeik tehetetlen bábjai. A politikai propaganda pl. a 20. században rengetegszer használta ki a tömegek érzelgősségre való hajlamát arra, hogy ordas eszméket fogadtasson el velük. Ezen nem ártana elgondolkozni.

Weöres Sándor ezt írta az érzelgősségről:

"Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. S ez: az érzelgés, mely manapság mindennél veszedelmesebb; cukros váladéka bekente az emberiséget.

Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomorúságosabb. Egyik irányban szeretni csak úgy tud, hogy másik irányban gyűlölködik; vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formátlanságához mér mindent; akármerre fordul, jó nem fakad belőle."

Számomra ebből az utolsó mondat a legfontosabb: hogy egyáltalán nincs külső kontrollja, illetve viszonyítási pontja(i). A teljesen magukba fordult emberek jellemzője, akik számára mindennek a kezdete és a vége a saját érzéseik (amik fölött lényegében egyáltalán nem tudnak kontrollt gyakorolni). Erre lehet mondani, hogy az illető megrekedt egy csecsemő érzelmi fejlettségi szintjén.

"Ha fáj valami, azt is elmondja, ha boldog valami miatt, azt is."

Mint anyucinak annak idején? Mert nekem erről ez volt az első, ami eszembe jutott. Felnőtt emberek saját maguk meg tudnak birkózni a saját érzelmeikkel, önerőből. Másképpen fogalmazva: tudnak mit kezdeni velük.

"Az jön le belőle, hogy aki merészel beszélni az érzéseiről, az önző."

Nem, elsősorban nem önző, érzelmileg alulfejlett, infantilis. Az önzőség már egy sokadik, hovatovább lényegtelen következménye mindennek.

"Mi van akkor, ha az "érzelgős" alak simán csak mély?"

Biztos, hogy nem. Szerintem te kevered az intenzitást a mélységgel, pedig a legtöbbször pont, hogy fordítottan arányos a kettő. Ebből is látszik, hogy milyen alacsony az általános önismereti szint.

"Miért lenne baj, ha az emberek beszélnek egymásnak az érzéseikről?"

Amennyiben ez kölcsönös érdeklődésen alapul, nyilván ez csak jó. Már amennyiben erre igényük van. Mert persze előfordulhat olyan is, amikor tényleg annyira egy hullámhosszon vannak, hogy fél szavakból is értik egymást.