Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nyertem egy fogadást, azt mondhat bármit kérhetek. Jó ötlet volna ezt kérnem?
Pár hete ismerkedünk, cicázunk, kerülgetjük a forró kását. Személy szerint élvezem, hogy még egy csók sem csattant el, látom rajta, hogy ő is akarja, de tetszik, hogy mégsem adja könnyen magát, és nekem is jó érzés, hogy uralkodom magamon, pedig legszívesebben ágynak dönteném..
Fogadtunk a hétvégén egy apró kis dologban, a fogadást én nyertem meg, azt mondta "24 órád van kitalálni mit kell teljesítsek" majd hozzátette "bármit kérhetsz.."
Gondoltam arra is, hogy szimplán meg kell csókoljon.. de az túl egyszerű volna, így mivel tudom, hogy nem szeret főzni azt találtam ki, hogy vendégül kell lásson vacsorása:)
Szerintetek?
Igazából ő a 31. :)
17, igen, így gondolom én is, túl snassz lenne, végre egy lány akivel jót játszottunk ismerkedés közben:D és minél tovább húzzuk, annál édesebb lesz:)
Köszi a válaszokat, közben írtam neki, hogy bedobáltam egy kalapba 4 dolgot ami eszembe jutott, és azt húztam, hogy a nyeremény: Egy vacsorát nyertél amit elfogyaszthatsz a hölgy lakásán és az ő társaságában, pontosan 47 óra múlva.
Azt írta, hogy "elmész te a pi..ba! :-D"
fél percre rá: ezt még nagyon megbánod!
újabb fél perc: hogy én mennyire utállak!
újabb fél perc: így megszívatni...
Azóta csend van:)))
Szerintem jól csináltad. Ez egy nagyszerű ötlet volt, jó az elején kicsit hergelni egymást.
A válaszaiból ítélve, pedig vette a lapot :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!