Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szexeltem a harmadik randin. Elrontottam mindent?
Ez nagyon sok mindentől függ. Illetve neked kell látni, hogy a partnered hogyan áll ehhez.
De egyrészt feltételezem nem vagytok már gyerekek. Felnőtt emberek vagytok, szerintem nem feltétlenül kell halogatni a szexet.
Másrészt ez két emberen és a kapcsolat milyenségén áll. Van ahol már az első randin olyan összhang van, hogy nem korai a szex. Ha mindketten tényleg akartok a másiktól valamit akkor nem nagyon van olyan, hogy korai a szex. Hogyha jól megvagytok, megvan a kémia meg a szimpátia, szeretnétek lefeküdni egymással akkor miért ne? Szerintem nagyobb butaság hónapokat várni vele csak mert a tini filmek azt tanítják, hogy úgy illik.
Hogyha komoly a dolog és a partnered is így gondolja akkor nem rontottál el semmit. Maximum akkor tudod elrontani ezzel, ha a másik fél csak szexet akart és nem fog többet keresni. De az olyan meg szerintem ne is keressen. Szóval szerintem nem rontottál el semmit.
Ez majd később derül ki. Önmagában nem lenne ezzel baj, de ha a patrnerednek ennyi elég is volt belőled, akkor se hibaztasd magad. Nem rólad szól ez, hanem a másikról.
Ha ez után is fog keresni, illetve láthatóan nem egy eltitkolt valaki leszel akkor viszont nincs baj.
Csak az adott két emberen múlik minden.
Én is szexeltem a harmadik randin, pedig minden elvemmel ellentmondott a dolog, mégis annyit beszéltünk előtte és annyira nagy volt az összhang és persze a vonzalom, hogy nem vártunk tovább. Egyikőnk sem bánta meg, három éve együtt vagyunk és mindketten úgy érezzük, hogy egymásnak teremtettek minket odafent.
a férfitól is függ
volt olyan ismerősöm aki egy ilyen helyzet után kaján nevetések közepette közölte a haverjaival, hogy kúrogatni jó lesz ezt a r_bancot
mást az sem érdekelné, ha első randin lefeküdnél vele, és összejönne veled
Igen, már az első randi előtt kellett volna.
32/f
Szerintem nem. Így megtudtátok ki mit tud. Lehetett volna ez a 20. Randin is ha nem jó egymással a szex!
27/N
Köszönöm a válaszokat.
Pedig en megfogadtam, hogy várok.
De az első találkozásnál mar olyan volt mint akit ismerek szaz éve.
Nagyon kívántam az elso ket randin is, látszólag o is engem
Így megtörtént, de nem tudom hogy nem e ezzel rontottam el es konnyuverunek gondol.
Eddig olyan velem, mint előtte volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!