Van olyan, hogy valakine egész egyszerűen nincs szüksége kapcsolatra? Ha ennyire magamnakvaló vagyok, akkor vajon kell nekem pár egyáltalán?

Magamnakvaló, öntörvényű, individualista vagyok. Nem igazán érdekel, hogy másokkal mi van, én csak magammal foglalkozom. Imádok enni, utazni, élvezni az életet, sok pénzt keresek, amit kizárólag magamra költök el. Nagyon kiegyensúlyozott és vidám természetem van, az emberek általában szeretik a társaságom. Körülöttem mindeki görcsösen barátokat akar találni, de nem igazán megy nekik, én ezzel szemben nem keresek barátokat, mégis találok, mert nem feszülök rá. Élni és élni hagyni az elvem, soha nem utáltam senkit, no nem azért, mert annyira jófej lennék, csak szimplán sajnálom az energiát arra, hogy ellenségeskedjek bárkivel is. Minek is pazarolnám az energiámat arra, hogy utáljak valakit, hogyha szimplán le is tudom szarni. Felőlem mindneki legyen boldog, engem hidegen hagy, én csak a saját életemmel foglalkozom. Az emberi irigységet nem tudom értelmezni, ez a tulajdonság belőlem hiányzik. Helyette viszont végtelenül kapzsi és önimádó vagyok. Alapvetően egy galamblelkű személyiség vagyok, aki a légynek sem tudna ártani, még csak nem is akartam rosszat senkinek.

Na de a kérdés az az, hogyha ilyen jól megvagyok egyedül a bőrömben, akkor lehet, hogy sosem fogom azt igényelni, hogy egyszer komoly barátnőm legyen(?). Sokan azt mondják, hogy az ember ideig óráig el tud lenni egyedül, de amúgy társas lények vagyunk és mindnekinek úgymond 'szüksége' van társra, én eddig ezt nem éreztem, de kíváncsi vagoyk, van e itt valaki, aki volt hasonló helyzetben, vagy ismer hasonló embereket.