Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megtetszett a tanárom. Mit tegyek?
Megtetszett az egyetemi tanárom, aki kb. 4 évvel idősebb nálam(22 évesen kezdtem az egyetemet). Sok "diákszerelem" van, de ez bennem más. 1 éve tetszik, és nem tudok mit csinálni.
Egy fiatal, energikus srác, aki humoros. Eleinte csoportmunkákat adott ki, és amikor rám került a sor, elég udvariatlan volt, konkrétan mindenkinek fel kellett olvasnia 7 oldalt, engem meg 3 oldal után leállított.
Aztán másik órán mondta, hogy van egy tanfolyam, amin részt kellene vennünk. Én elismerősen bólogattam, erre "megsértődött", hogy ha minket ez nem érdekel, az a mi bajunk. A folyosón rengetegszer jött el, és direkt elfordította a fejét és nem köszönt nekem. Mondom jó, ez totál bukta így, ellenszenves vagyok neki.
Aztán év végén jött az osztályzás, egyenként mentünk oda hozzá és elmondta a véleményét. Meglepően jó jegyet kaptam a rossz jegyeimre, amit a barátnőim is szóvá tettek, nem értették, mert senki mással nem kivételezett így, csak velem(konkrétan egy 3-asra és egy 4-esre 5-öst kaptam, míg a többiek ugyanerre(vagy 3 lány) 4-est. Nem igyekeztem órán, nem tanultam többet.
A lényeg, hogy jött a nyári szünet, gondoltam elfelejtem, de EGÉSZ nyári szünet alatt ez a pasi jár a fejemben. Dehát a szakom tele van szép diáklányokkal. Ráadásul tanítani fog még 1 évet. Mit tehetnék? Engedjem el? Vagy próbáljam meg?
Nem tudom, mit kellene csinálnom. Elhívni? De ha nem sikerül az gáz, hiszen egy évig tanít.
Vedd be neki szunetben az egyik wc-ben!:D
Csak hulyeskedek, felejtsd el az egeszet, hiszen ebbol baromi nay eges lenne szamodra, amit nem biztos hogy minden nap eltudnal viselni az iskolaban...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!