Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Első randin sértő nem felajánl...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első randin sértő nem felajánlani a fizetést?

Figyelt kérdés
Az eddigi párjaim nem csak az első randikon, de utána is nagyvonalúak voltak. Tudom, hogy nem várhatom el a későbbiekben, hogy mindent álljon a másik, de az első néhány randin hagyni szoktam(persze csak ha folytatni akarom én is), gondolván neki is jó, hogy hagyom úriemberként viselkedni. Egy srác randira hívott, korábban is ismertem. Szóval elmentünk kávézni és sütizni, utána fizetéskor pedig szinte esélyt se adott, hogy felajánljam a felezést(bár nekem egyértelmű volt, hogy ő állja). A randi nagyon jó volt, sokat beszélgettünk, hamar egy hullámhosszra kerültünk. Később írt, hogy ő is jól érezte magát, de furcsának találja, hogy nem fizettem a felét, mert ő nem akar olyan barátnőt, aki kihasználja. Értem a srácot, de nem gondoltam kihasználásnak, ennyire egy barátnőmet is simán meghívom, ha úgy adódik. Ő akar folytatást, nekem viszont elvette a kedvemet, hogy így felhánytorgat egy ilyen semmiséget. Vagy nincs igazam?

2018. máj. 27. 12:55
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
79%
Nekem tuti nem kéne ezek után. Sose néztem ,hogy egy pasi gazdag-e, kajak nem érdekel, volt olyan csávóm akinek annyi pénze nem volt, hogy az én cigimet szívta. De maga ez a megnyilvánulás, sértő lenne számomra ,és nagyon rosszul esne. Maga a feltételezés a sértő!
2018. máj. 27. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
86%
Első után nem, de úgy harmadik-negyedik körül kellene. Ha még akkor is "természetes", hogy nekem kell fizetni mindent, felmerülne a gyanú, hogy a jövőben is mindig így kell majd lennie, mert szerinte "ez a természetes". Az a baj, hogy nem.
2018. máj. 27. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
61%

Igen, ez azért fura mert lehetőséget sem adott, hogy felezettek. És igen, mi is a barátnőimmel csomószor meghívjuk egymást egy egy kávéra, sütire, italra stb. Nem volt tőle szép dolog ezt felhozni, én is felhúztam volna magam ezen...

Szerintem azért megérdemel még egy esélyt, ennyi miatt ne írd le! 😊

2018. máj. 27. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
7%

"neki is jó, hogy hagyom úriemberként viselkedni"


Az a furcsa, hogy ezt olyan nők is elvárják a férfitól, akik maguk nem viselkednek úrinőként...

2018. máj. 27. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
52%
Nem tudnék komolyan venni egy nőt, aki második randin sem ajánlja fel a fizetést vagy a felezést. Hagyni nem hagynám a dolgot, de ebből legalább érezném, hogy társat keres és nem csak egy szórakoztató programot.
2018. máj. 27. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
62%

Úgy lenne az őszinte, hogy fel sincs ajánlva, hiszen a nők 99%-a aki fel is ajánlja (hogy erős sikeres önálló nőnek tűnjön), ott vetne véget a dolognak, ahogy a férfi engedné hogy fizessen, mert bár "önálló erős nő", de "sóher fillérbaxó az nemkell!".


Szóval ez csak egy szokás, mint az életlen, semmire se jó késsel étkezni: értelme nincs, de ez a szokás.

2018. máj. 27. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Manapság nincs olyan, hogy illem. Többféle hozzáállás van forgalomban és mindegyik igazságosságát meg lehet indokolni. A modernet, a régit, a kettő különböző arányú keverékét, mindegyik lehet jó, mert ezek a szokások nem önmagukban léteznek, hanem egy rendszert alkotnak más szokásokkal. Ha elemeire bontasz egy hozzáállást akkor találhatsz szerinted "igazságtalan" elemeket, de ha összerakod akkor mégis ki van egyensúlyozva.


Szóval igazad van, jogosan érzed magad kicsit kellemetlenül, mert a te rendszeredben ennek nem így kéne történnie. De mit tudsz az ő nézeteiről? Lehet, hogy neki is igaza van. Nem tudhatod, milyen élményei voltak. Lehet, hogy azóta ő is beszélt erről valakivel és talán már meg is bánta, hogy ezt elmondta neked, talán ő is elgondolkodott az emberek sokféleségén. Vagy bármi más is lehet, nem szeretnék regényt írni. Én azt csinálnám, hogy még egy ideig megfigyelném őt, mert ami elsőre igazságtalannak tűnik az lehet, hogy egy jó magyarázattal érthetővé válik.


Talán az megoldja a problémát, ha felajánlod, hogy a következő randit te állod. Ezzel mindenki nyer, te bebizonyíthatod, hogy te komolyan gondolod, hogy ennyire még egy barátnődet is meghívnád, ő meg megnyugszik, hogy nem fogják kihasználni. Elmesélhetitek egymásnak a hozzáállásotok miértjét és mindkettőtöknek egy érdekes tapasztalat lehet, hogy másként is lehet jól csinálni a dolgokat.

2018. máj. 27. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Én nem adnék több esélyt, nálam elvágta volna magát a kicsinyességével.
2018. máj. 27. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Ha egy férfi nem fizet, akkor kicsinyes? Omájgád. És csodálkozik itt néhány nő, amikor a férfiak aranyásókról beszélnek?

Ne haragudjatok, de az #5-ös válaszom alapján az látszik, hogy itt elég kevés az igazi nő. Ilyenkor hol vannak az erős és független nők? Egy nőnek van tartása és ezért már magáért a gesztus miatt is felajánlja, hogy fizeti a részét.

2018. máj. 27. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Engem ebben az zavarna, hogy ez utólag derül ki.


Ha a randi végén megkérdezi, hogy "zavarna e ha feleznénk?" azt mondom korrekt tökös dolog, hiszen nem "elvárás" hogy a pasi fizessen, és nem is szorulok rá.


De utólag az orrom alá dörgölné rosszul esne.


Én ha randira mentem eddig bárkivel, mindig úgy készültem, hogy legyen nálam annyi, hogy felezni tudjuk a számlát. Viszont ha a srác felajánlotta, hogy szeretne fizetni sosem durrogtam le, hogy "márpedig én 21. századi nő vagyok engem te ne hívj meg semmire" mert az ugyanolyan sértő lehet. Ha ő szeretne meghívni, vagy ettől érzi magát udvariasnak/lovagiasnak, nem hinném, hogy számítás ha engedem neki...(az ilyen márpedig én "erősnő"vagyok megmozdulás szerintem sok pasinak inkább megalázó)


Tény ha már több ilyen alkalom volt előbb utóbb olyannal kompenzáltam, hogy ha pl egy ebéd után beültünk egy sörre vagy fagyira vicceskedve megjegyeztem, hogy "na erre most én hagy hívjalak meg!"

Vagy főztem/sütöttem neki valami finomat...(de pl eszembe sem jutna pl egy étteremben a pincér és a személyzet orra előtt azzal kasztrálni, hogy "csakazértisénfizetek" mozdulattal kicsapom a tárcám az asztalra)

2018. máj. 27. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!