Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mennyi idő után kezdtetek el járni a párotokkal/volt párotokkal?
A férjemmel az első csóktól számoljuk azt, hogy egy pár vagyunk...az pedig 13 nap ismertség után csattant el.
Az első barátommal pedig 16 évesen úgy jöttünk össze, hogy kihívtam 7. óra végén az osztályból és feldobtam, hogy arra gondoltam, hogy járhatnánk! :D ő erre azt mondta, hogy oké, végül is jó...:DDDD Majd megcsókoltuk egymást! :D Tudom bazi romantikus volt, de azért lenyomtunk együtt 5 évet...:)
Volt olyan akivel egy buliban kavartunk, aztán mikor legközelebb találkoztunk akkor beszéltük meg, hogy járunk.
Olyan is volt, akivel sosem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, de a megismerkedésünktől számítva 5 hónap elteltével összeköltöztünk.
A többi férfival meghatározhatatlan kapcsolatom volt...
Összességében azt mondhatom, hogy az első csók volt a mérvadó a komolyaknál...:)
29/N
Egy pályaudvaron láttam meg és szólítottam le. (nem akartam felcsípni, és mint férfi nem is tetszett)
3 hónapig voltunk barátok, utána kezdtünk járni (szinte felért egy lánykérés komolyságával, ahogy megkért, legyek a barátnője). Az első csókunk a járás kimondása utáni 4 napon csattant el. Akkor voltunk 20 én, 21 ő
Most már 28-29
Októberben kezdtünk randizni, dec. elejétől járunk.
(L/23, F/30)
Mi kb 2 hét után, hogy elkezdtünk randizni. Mármint onnantól hivatalosan, bár előtte is azért elég egyértelmű volt, hogy egymást akarjuk. :)
26N 34F
Mivel mi is első csóktól számoljuk, így 1,5-2 hét kb.
Előtte is már minden nap sétálgattunk, beszélgettünk.
Munkahelyen ismertük meg egymást :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!