Ti hogy szoktátok, vagy hol van az a pont, ahol már felesleges erőltetni?

" Majd jön a "bibi", hogy bartája/barátnője van, csak erről elfelejtett szólni, de ő ennek ellenére még továbbra is találkozna veled"

Na ennél a pontnál köszönnék el tőle.

Amikor kiderül, hogy nem szabad (es en is többet szeretnek egy kalandnal), akkor bennem felvetödik a bizalom kerdese. Minden esetre közölnem vele, hogy mely benyomast tett ram es igen is szeretnem jobban megismerni, de nem ilyen körülmenyek között. Se nem itelkezek, se nem kezdem el elemezgetni, hogy biztosan boldogtalan a kapcsolataban, ha massal ismerkedik, hanem egyszerüen kikötöm, hogy en nem vagyok masodhegedüs. Ha szabad, jelentkezzen es meglatjuk, hova tovabb.

Addig pedig nem kezdemenyezek beszelgetest. Söt, inkabb lerazos vagyok, ha ö kezdemenyezi es nem abba az iranyba megy, hogy befejezi korabbi kapcsolatat. Mivel nem baratkozasbol ismerkedtem vele (gondolom, ö sem), ezert nem fogom arra a szintre terelni a kapcsolatot. Mindent vagy semmit. Ne kelljen mar nekem küzdenem valakiert, aki nem tudja mit akar. Ez az ö szemeben is csökkentene a meltosagomat es eleve növeli az eselyet annak, hogy elöbb-utobb en is a jelenlegi parja helyeben talaljam magam. Az, hogy meddig vagyok hajlando varni es almodozni, attol függ, milyen benyomast tett ram, de ezt elöre semmikeppen sem közlöm vele. Söt, meg csak azt sem, hogy biztosara összejövök vele, ha mar szabad. Csakis annyit, hogy csak ilyen körülmenyek között vagyok egyaltalan hajlando tovabb ismerkedni vele.

Amellett, hogy igy megkimeled magad az idöd vesztegetesetöl, ez a sugallt önbizalom talan jobban is felkelti kivancsisagod feled, mintha biztos mentöövkent kinalkoznal fel neki, aki sündörög körülötte, hatha hajlando nyulni erte.