Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha előre kikötné a lány hogy neked kell fizetned a randit (mozi, vacsora) akkor nem lepődnél meg? Vagy csak én lepődtem ezen meg?
Én azt mondanám, hogy akkor köszönöm szépen, elég volt a társaságodból.
Nem pazarolnám az időmet olyanokkal, akik nem ütnek meg egy adott emberségi szintet.
1. Férfiként én fizetek háromból kétszer átlagban és ezzel semmi bajom.
2. Ha a nő azt mondja fizetni akar (akár a maga részét, akár az egész közöst), akkor először azt mondom neki, hogy majd legközelebb ő hív meg engem, de most én fizetek. Ha ezután is erősködik hogy fizetne, akkor hagyom, mert ezen nem éri meg összeveszni.
3. Itt a gond azzal van, hogy a nő előre kiköti hogy a férfi fizessen. Ez olyan íratlan dolog, amit már korábban is leírtak, hogy mérhetetlen nagy suttyóság, bunkóság így kimondani. Mint ahogy az utcán sem mondjuk egy ronda embernek hogy "Te ronda vagy", ugyanígy nem mondjuk ki hogy "Na most te fizess, mert csak".
Mondom, szívesen fizetek legtöbbször én (bele értve az első randin is), de ez pont ugyanaz, mintha én azt mondanám hogy "Ok, de akkor hozz síkosítót is, mert este a randi után análba is toljuk majd neked"
Nem lepődnék meg, s gondolom ő sem azon hogy többet nem kell látni.
Vagy mindenki a sajátját, vagy keressen másik balekot.
Ha a férfi hívja meg a nőt, akkor a férfinak illik fizetni az egészet.
Ha fordítva, akkor a nőnek kell fizetnie. Nálunk ilyenkor mégis többségében felezünk, de néha azért a barátom megengedi, hogy meghívjam, és én ennek örülök. :) Azért a költségek amúgy is nagyjából kiegyenlítődnek, mert sokszor viszek neki kaját, amiért nyilván nem kérek pénzt.
Meglepődnék, és épp ezért már csak kíváncsiságból is visszakérdeznék, hogy mégis milyen alapon képzeli el ezt.
Tehát most ő úgy gondolja, hogy számomra annyival nagyobb "kegy", hogy vele randizhatok, mint számára az, hogy velem randizhat, és ezért tartja alapnak, hogy én fizessek?
Vagy ennél prózaibb a helyzet, és gaykorlatilag most azt tudatta velem, hogy egy szolgáltatást veszek - ebben az esetben viszont szeetném tudni a pontos árszabást...
Most feltéve, hogy nem hívatásos a csaj, a vicc az egészben az, hogy alapból természetesnek venném, hogy az első randin meghívom jófejségből, de azt viszont elvárom, hogy ez az én döntésem legyen, hogy akarok-e jófej lenni, ne pedig úgy vegyék, mintha ez alanyi jogon járna a nőnek tőlem.
Meglepődtem, hogy van ilyen, sosem kérném ezt. Te hogy reagáltál, kérdező?
N22
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!