Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek túlreagáltam?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek túlreagáltam?

Figyelt kérdés
Első randin vagyunk túl. Már úgy kezdődött, hogy megbeszéltük találkozunk, de ő annyira határozatlan volt, a helyszínt is én döntöttem el... Késett 20 percet, nem is ez a gond, meredek ugyan, de megértem, hogy előfordul, de elmondása szerint elfelejtett értesíteni. Amikor megérkezett, még bocsánatot sem kért, amikor rákérdeztem, hogy ez mégis milyen viselkedés, akkor mondta, hogy sajnálja. Nagyon csalódott, és dühös voltam, úgy jött le, hogy ő nem is gondolta komolyan, míg én nagyon izgultam hogy alakul az esténk. Az este többi része viszont jól alakult, amikor megenyhültem. Én is követtem el hibát nem mondom (irányítottam a beszélgetést, kissé szarkasztikus voltam, amikor kiderült, hogy sóher is). De ezt leszámítva jól éreztük magunkat, volt csók is (több), és alapvetően egy visszahúzódó, félénk srácról van szó. Úgy voltam vele, bár rosszul indult az ismerkedés, kisülhet ebből még jó. :) Utána kereste a társaságomat, és körülményesen ugyan, de elmondta, hogy komolyabban érdeklem. Viszont az történt, hogy miután mindenféle témáról beszélgettünk, mutattam neki egy kis ékszert egy nyerős oldalon, örömömben "elújságoltam" hogy mennyire tetszik, hátha megnyerném. Mire azt írta vissza, hogy "apropozol, hogy vegyem meg, mert az nem fog megtörténni". Köpni-nyelni nem tudtam, nagyon rosszul esett. Nem jött, hogy elhiggyem, tényleg ezt írta, rákérdeztem, és megismételte, hogy "nem venném meg neked". Utána, mikor leírtam mennyire sértő, amit írt, azt írta csak viccelt, ne húzzam fel magam. Nagyon megbántódtam :( Szerintetek jogosan? Hozzá kell tennem, elmesélte, hogy volt aranyásó nővel dolga, lehet ez lehetett a háttérben, hogy annak nézett, nem értem. (ami mondjuk egy újabb sértés lenne, szóval sehogy sem jön ki ebből jól). Folytatnátok így az ismerkedést? Én érzek iránta valamit, de ha ilyen ismerkedéskor valaki, kapcsolatban ki tudja mi derül ki? Mindenkinek vannak hibái, de józan eszem szerint ez a pasi kuka. 24L, 27F

2016. nov. 13. 13:22
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Ez a baj, hogy a csajok azért tartanak a visszahúzódóbb srácoktól, mert sok közülük ilyen hülye..

Ha tömegközlekedve, kocsival megyek randira, és látom, hogy kések (amit 20 perccel előtte simán lehet látni, pláne ha 20 percet), akkor első dolgom, hogy szólok a lánynak, és sűrű elnézést kérések közepette próbálom menteni a menthetőt. (Ha gyalog megyek, akkor csak rajtam múlik, ezért tuti nem kések)

Gondolom a sóherkedés az volt, hogy nem hívott meg. Hát ja, szerintem is cink, én az a férfi vagyok, aki szereti meghívni a nőt, ha az nem él vissza vele.

Az ékszeres meg vicc. Én teljesen örülnék ha küldene a lány egy ilyet, mert a jövőben hasznos lehet, hisz karácsonykor, szülinapon nem ár tudni, hogy a lánynak mi az ízlése. Tudom, hogy nem úgy küldted, hogy ő vegye meg, de én pl lementettem volna, hogy ha nem nyered meg és összejövünk, akkor ajándéknak egyszer jó lesz.

Ez a csávó ilyen semmit nem veszek a csajomnak, mert ne a pénzemért szeressen, meg nem kedveskedek, mert papucs leszek stílus. Én ha csaj lennék, menekülnék, mert ha neki ez a legjobb oldala (ismerkedésnél ugye azt mutatjuk), akkor szerintem ne akard tudni, hogy milyen a többi.

23/F (Egy visszahúzódó, kicsit félénkebb srác)

2016. nov. 13. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim válasza:
100%
Sajnos igazat kell adnom az előttem szólónak. Ha rögtön az elején azt érzed (nem véletlenül, mert zsigerből jön), hogy bajok vannak, akár megnyilvánulásaiban, akár tetteiben, akkor nem szabad saját magadnak "ártani". Tartsd tiszteletben magad annyira, hogy hallgatsz a belső megérzésedre. 25L
2016. nov. 13. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem reagáltad túl, tenyleg furcsa, már az is h késett, nem ertesitett és meg bocsanatot sem kert. Azutan meg azt feltetelezi egyből h pénzére hajtasz. Szerintem a sráccal valami nem stimmel, furcsa elkeppzelesei lehetnek a nőkkel kapcsolatban és az nem ok arra h ha csalodott már az életben, mindenki csalodik.

Az #1-es hozzászoloval teljesen egyetértek.

30F

2016. nov. 13. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
96%
Ez roviden egy szarrago, soher paraszt. Mit torodsz vele? Ezeket a hapekokat latod elbujni az etterem budiban a szamla elol :').
2016. nov. 13. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
48%

Azért nekem is furcsa,hogy ilyen képeket mutatsz nyilván minden embernek az jut eszébe ,hogy meg akarod vetetni vele. Én még soha nem mutogattam így senkinek ilyen dolgokat max a szüleimnek várva,hogy azt mondják jó megveszem..

Az megint egy másik dolog,hogy ma már minden nő "aranyásó" akkoris ,ha csak annyit vár el,hogy kifizesse a pasi a randi során elfogyasztott kávét.

Az is furcsa,hogy első randi és máris csók meg több történt azok után,hogy ennyi bajod volt a pasival? Valami a történetben nem stimmel..

2016. nov. 13. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
0%
első randin lefeküdtél vele? Ne csodálkozz hogy nem tsz meg mindent azért hogy elnyerje a szimpátiád...az elsőnek am igaza van
2016. nov. 13. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
Az elsővel teljesen egyet értek. :)És szerintem a "több" arra vonatkozik, hogy csókból volt több. Jól gondolom, kedves kérdező? :)
2016. nov. 13. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Szerintem gáz a srác. 20 perc? meg sem vártam volna... Én ha tudom hogy 5-nél több percet kések akkor minimum egy sms-t dobok az illetőnek, ha 10-nél többet akkor felhívom. Első randinál meg pláne.

Az ékszeres sztori pedig pláne nagyon gáz. Kuka

2016. nov. 13. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Húú, itt nagy félreértés van. Nyilván nem feküdtem le vele. :)) A randi végén megcsókolt, és nem csak egy csók csattant el, arra értettem, hogy több.

Az ékszer meg tényleg nem nagy dolog volt, nem nemesfémre kell gondolni, hanem egy handmade nyakláncra, ami pont a stílusomat tükrözi, és nagyon megtetszett.

Amit az első válaszoló írt, az nagyon értékelendő, aranyos gesztus. :) Én biztosan nagyon örülnék, ha kapnék majd később egy ilyesmi ajándékot, mert jelezné, hogy már az elején odafigyelt rám.

Szerintem úgy jött le, hogy mekkora paraszt ez a férfi, nem akarok igazságtalan lenni vele, ennél azért árnyaltabb a kép. Mikor elmondtam, hogy rosszul esik, akkor írta, hogy nem volt szándékában megbántani, és sajnálja. Amikor kérdőre vontam, azt mondta, hogy nem jól számította ki, hogy mennyi perc alatt ér oda. Szóval végül is megmagyarázta, de hogy nem kért bocsánatot, furcsa, mondjuk írhatnám annak a számlájára, hogy félénk... A randin az est többi részében figyelmes volt (pl. hogy fázom-e, jól érzem-e magam), félénken mert megcsókolni. De úgy jött le, hogy éretlen, és ugye vannak a fent kifejtett furcsaságai.

2016. nov. 13. 14:43
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Nagy sikerű első vagyok :D

Figyelj, mint mondtam, én is félénkebb srác vagyok, a csók oké, hogy bizonytalan, de az ne magyarázd félénkséggel, hogy nem kért elnézést. Szerintem ez alap lenne, függetlenül attól, hogy valaki a világ leghatározottabb embere, vagy még postára se mer egyedül elmenni. :) Érzem egyébként a szavaidban, hogy tetszik a srác, neked kell tudnod, hogy hogyan kell dönteni, de szerintem ezek azért baljós jelek. Azt, hogy poénkodik az ékszeres dologgal, az most vagy igaz vagy nem. Pláne ha utána megmagyarázza, hogy volt aranyásó nője. Nekem is volt olyan csaj, akivel az első randin a számla nem volt alacsony, mégsem úgy kezdem a másiknak, hogy ha "Ha 1500 forintnál drágább a kajád, akkor nem fizetem ki, haha". Ez szerintem nem poén volt, csak próbálta menteni, de persze ezt jobban átlátod, én csak a leírásodra hagyatkozom, és abból ez jött le. :) 23/F

2016. nov. 13. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!