Szerintetek anyagias és tapintatlan, vagy én vagyok túlérzékeny?

Sziasztok! Köszönöm mindenkinek a választ :) , örülök, hogy a 10-esen kívül mindenki megértette, mi a probléma. "Duplafenekű" gondolkodás (vagy micsoda)? Én csak árnyaltan gondolkodom, és nem olyan szögletesen, mint - meglepő módon - néhány nőtársam. A problémám ott kezdődött, hogy dupla(!)annyiért rendelt, mint én, és még csak meg se köszönte a meghívást. Emiatt írtam be, de látom, sikerült a "lényeget" kiemelned.

Utolsó: értem, hogy érted, és én is épp ilyen vagyok! :) (Barátokkal például.) De ez egy új kapcsolat, és az ember sokszor hallja, hogy mennyi a pénzre hajtó, számító nő. Én nem vagyok ilyen, és ennek még a látszatát is el akarom kerülni, ezért is érzem úgy, hogy jobb már az elején tisztázni ezt, és kisebb tételek esetében sem hagyni, hogy mindig/csak ő fizessen.

Csak sajnos most egyéb megnyilvánulásaiból is egyre inkább úgy tűnik, hogy ő meg nem ilyen, ... inkább az a fajta, aki órákig sorban állna, ha osztogatnának vmit, csak hogy ingyen hozzájusson, és nem nézné, vannak-e mellette olyanok, akik pl. jobban rászorulnak. :S (Ez most egy sarkított példa, de gondolom, érthető.)

Ezen túl, tényleg kedves, és még humoros is :) , szóval hangsúlyozom, talán nem reménytelen. :) :( (Még alig ismerem.)

De köszi mindenkinek a választ!

Mondjuk talán azért, mert hónapok óta munkanélküli vagyok, és nem esik jól, hogy bár tudja ezt, de nincsen rá annyira sem tekintettel, hogy legalább NAGYJÁBÓL annyiért rendeljen, mint korábban én? (Nem tudtam nem észrevenni, bocs. Baráti kapcsolatban más lenne, mert azok másképp épülnek fel, de egyelőre kb. vad idegenek vagyunk, és ilyenkor illik azért odafigyelni a másikra ilyen téren.) Szerintem.

Mondhat bárki bármit, ez így együttesen akkor sem éppen kedves, és sztem a legtöbb nőnek nem esne jól.

A kérdésemben írtam, hogy munkanélküli vagyok, tehát ezen meg se kellett volna lepődnöd, ha figyelmesen olvasol és nem csak azokat a részleteket emeled ki, amikbe aztán bele tudsz kapaszkodni.

Azt se írtam, hogy nincsen pénzem. Épp ellenkezőleg, (még) van spórolt pénzem. Ha nem lenne, elvből (!) bele se mennék olyan egyoldalú "kapcsolatba", ahol csak a másik ad, én pedig tárt karokkal fogadom.

Egyébként az utolsó hozzászólásod mindent elmond rólad.

Szted egyáltalán nem gond, ha nincsen pénzem, hívassam csak meg magamat nyugodtan (újra és újra?) vkivel, akivel amúgy nem is járok és barátok se vagyunk. Viszont ha próbálok én is tenni vmit a kapcsolatba/-ért, akkor ne merjem ám észrevenni, hogy a másik sz.rik rám, mert akkor máris h.lye p.csa vagyok?

Ha mindig meghívatnám magamat, akkor miért nem lennék h.lye p.csa? Miért csak akkor vagyok az, ha én is teszek vmit, de egyben szeretném azt is, hogy tekintettel legyenek rám?

Ezen ugyebár elvitatkozhatnánk, de vmi azt súgja, nem érdemes...

Oké, én is értem, hogy te hogy te hogy érted, és más körülmények között igazat adnék neked (barátokkal, családi körben stb. engem sem érdekelne), de itt mindent egybevéve nem tetszett a dolog, mert nekem fordított esetben alap lenne, hogy csak vmi "jelképes" dolgot rendeljek, hogy mégse az üres asztalnál üljünk egymással szemben. Még úgy is, hogy tudtam, hogy ő jól keres (mert ezt nem felejtette el megemlíteni). Akkor neki pedig de pláne figyelnie kellett volna erre, mert tudja, hogy nekem spórolnom kell.

Szóval, sztem erre a helyzetre is az érvényes, hogy az ember abból indul ki, ő mit tenne, szte mi a normális, és ezt várja a másiktól is.