Azt érzem, baj van, de nem tudom megmagyarázni! Vélemények?

Nagyon hosszú lesz alább, előre is elnézést kérek. Talán én is tisztábban látok, ha egyben le tudom írni a dolgot. Nem is konkrét kérdésem lenne, csak érdekelne külső szemlélő véleménye is, barátokkal pedig nem tudom megbeszélni, ők nem tudják elfogulatlanul szemlélni. Köszönöm előre is mindenkinek!

Párommal fél éve vagyunk ténylegesen együtt, de sokkal régebb óta ismerjük egymást. Eleinte nagyon "rajongva" viselkedett velem, szinte minden nap találkoztunk, ahogy a munka engedte, első pillanattól elmondta, hogy mennyire szeret, szinte a legelejétől beszél róla, hogyha hosszú távon is működünk együtt, akkor velem el tudná képzelni a jövőjét, stb. Eleinte nekem ez sokszor furcsa is volt - én olyan vagyok, hogy ezek a dolgok lassabban alakulnak ki bennem, ösztönösen kételkedek benne, elvégre pár hét alatt ezeket nem tudhatja... Persze azért jól is esett a dolog, ezt mindig elmondtam neki. Annyi, hogy én talán nem beszélek annyit ezekről a dolgokról, ha ő nem hozza fel.

Most egy ideje szinte teljesen más lett. Nagyon sokszor nyűgös, mikor találkozunk, emiatt rengetegszer összekapunk, apróságokon is.

Neki nagyon rossz kapcsolatai voltak előttem, basáskodó nőkkel. Ez most valahogy mindig rajtam csattan: ha elmondom, hogy valami nem tetszik, rögtön a fejemhez vágja, hogy őt még egyszer nő nem fogja irányítani. Rengeteget szoktuk "egymás vérét szívni", viccelődünk, néha mind a ketten túlzásba esünk. Ha én szólok érte, akkor hisztis liba vagyok, hiszen tudom, hogy csak a véremet szívja, miért kapom fel a vizet, fordítva ő is hasonlóan berág, de akkor szégyelljem el magamat, mert nem gondolkodok, mielőtt beszélek, nem fogom fel, hogy neki rosszul esik.

Képes apróságokon órákig duzzogni - pl. a múltkor kaját csináltam nála, megette a hozzávalókat. Szóvá tettem, hogy ezt azért megkérdezhetné, nem azért van, hogy mindent felfaljon, hanem direkt főzéshez volt véve, másnapra... Ő a stílusomon, meg hogy ilyen apróságot teszek szóvá, mikor náluk ez nem szokás, szóval ezen annyira kiakadt, hogy magára vágta az ajtót, nem szólt hozzám órákig, totál feszült volt. Mikor rákérdeztem, hogy ez most neki miért is jó, bolhából elefánt, akkor jogosnak érezte a kiakadást, hiszen én szóltam be neki apróságért (ami igaz is, de szóltam, vegye tudomásul, lépjünk tovább, így legközelebb nem lesz gond, ha pl. rákérdez). Ilyenek meg egyre sűrűbben vannak, pedig nem volt jellemző. Igazából tudom, hogy ez is csak félreértés, mind a ketten élesebben reagáltunk, mint kellett volna, de szerintem ezek egyszerűen lerendezhetőek lennének egy bocsival... nem?

A múltkor szóvá tette, hogy a mindennapos "csak úgy" találkozókat hanyagolnunk kéne, hogy munka után összefutunk rövid időre, és csak elfutunk kajálni vagy sétálni a parkba, mert az nem a minőségi együtt töltött idő, és mintha nem is lenne. Mert ugye mindkettőnknek szüksége van a barátaira is (ezt a részét alá is írom), és mennyivel jobb a ritkább tali, jobban értékeljük. DE közben meg folyamatosan mondogatja, hogy azonnal hiányzom, ha nem vagyok vele, és gyűlöli, hogy ilyen keveset vagyunk együtt...

Rákapott arra, hogy tologatjuk a talikat. Pl. mindig rákérdez, hogy elém jöjjön melóhelyre? Örülök neki, persze, utána meg késik, vagy el se jön - sokszor akkor szól, mikor már ott kéne lennie, hogy még el se indult, inkább menjek majd hozzá később. Volt olyan is, hogy órákkal később hívott fel, hogy bocsi, hogy nem jött, elaludt, nem volt kedve. Többnyire ezt olyankor, ha azért jön be a városba hozzám, mert dolgunk lenne, vásárlás vagy egyéb. Én rendszerint mindig kiszámolom, hogy X időben kell találkoznunk, ha adott dolgot el akarunk intézni, általában ezek mindig úsznak, sokszor napokkal csúsznak emiatt. Randikon ugyanez a helyzet, egyetlen program van amit élvez és működik, ha moziba megyünk. Bárhova máshova hívom, az nem jó, vagy a fenti késés miatti elmaradás lép életbe.

Mostanra ott tartok emiatt, hogy már nem is várom. Ha felhív vagy írja, hogy jön, akkor kb. el se hiszem, nem is érdekel, csak ha már tényleg ott van. Egyszerűen nem érzem azt, hogy komolyan vehetem, pedig alapból alig várom, már előre örülök, hogy jön, velem lesz.

A múltkor nagyon összevesztünk az ilyen apróságokon, ezeket leírtam neki (munka miatt pont akkor nem tudunk találkozni). Megállapodtunk, hogyha találkozunk, akkor megbeszéljük. Ehhez képest rögtön másnap jött egy ilyen lemondott tali: fáradt meló miatt, majd másnap, ha én is hamarabb végzek. Én nagyon megbántódtam, úgy gondoltam, hogy bármilyen fáradtságnál fontosabbnak kéne lennie, hogy ezeket megbeszéljük, de nem. Másnap találkozónál jól éreztük magunkat, beszélgettünk is, de ezekről nem. Ő - úgy érzem - azt gondolja, hogy leírtam, tudomásul vette, el is felejthető. Direkt kíváncsi voltam, magától mit hoz szóba a fentiekből, de neki fel sem tűnnek. Tudja, hogy baj van, mondja, hogy látja rajtam, de ötlete sincs, hogy micsoda.

Közben kibukott az is, hogy elege van a munkából, mindenből. Ő falusi fiú, most városban lakik, itt dolgozik, de gyűlöli. Honvágya van, utál mindent, ami itt van. Ki is mondta, hogyha nem lennék, rég hazament volna, mert nem érzi jól magát. Ez egyébként látszik is rajta.

Közben meg ennyi veszekedés és nyűglődés mellett most megint eszébe jutott, hogy akkor mi mikor költözünk össze, és mi lenne, ha megkérné a kezem? Mert ő már öreg (31 egyébként), és neki család kell. Mondtam neki, hogy ne emiatt jusson ez eszébe, vagy ne azért, hogy összevesztünk, és nehogy elveszítsen, hanem mert tényleg velem akarja leélni az életét, de ezen nagyon megsértődött, hogy hogy gondolhatok ilyet.

Nem igazán tudom, mit gondoljak, vagy hogy kéne viselkednem ilyen helyzetben. Nagyon szeretem, és tényleg vele szeretnék jövőt, de nagyon nehezen viselem, hogy ennyit balhézunk ennyire kis dolgokon. Én szeretem a teljes lelkem beletenni a dolgokba (mindig tervezek, ha talizunk, mit csináljunk, mindig meglepem apróságokkal), de úgy érzem, ez nem kölcsönös.

Azt érzem, hogy baj van, valami nincs rendben közöttünk, mintha elege lenne belőlem, vagy már nem akarna (hiszen egyre kevesebb időt töltünk együtt), pedig szabadidőnk ugyanúgy van), de az, hogy ennyire jövőt tervez, ennek ellentmond. Meg folyamatosan hangoztatja, hogy szeret.

Velem van a baj? Tudtok tanácsot adni? (Feltéve, hogy van olyan hősies válaszoló, aki túlélte a kisregénybe illő szenvedést. :D) Kérlek, ne csak annyit írjatok, hogy "hagyd ott", komoly válaszokra vagyok kíváncsi, akár hasonló tapasztalatokra. Külső véleményekre. :)