Hogyan udvaroljunk a nőnek? Milyen a jó udvarlás? Mi alapján választasz társat magadnak?

Sajnos rossz helyen érdeklődsz, ebbe a topicba a 16 alattiak (nem kor, hanem IQ szerint) szoktak írni.

Én nő vagyok, a másik oldalról tudok némi tapasztalatot mondani.

Életemben eddig 2 férfi tudott nekem normálisan udvarolni. (A másodikhoz hozzá is mentem.) Ők mindig tudták, hogy mihez akarnak kezdeni velem rövid és hosszú távon is. Rövid távon: tudték, hová akarnak elvinni, és nem nekem kellett kitalálnom a programot. (Az a halálom, amikor egy férfi TŐLEM kérdezi, hogy hová menjünk aznap este.) Hosszú távon pedig egyik sem titkolta, hogy mik a tervei: mindkettő feleséget, házastársat keresett, és azért udvarolt nekem, hogy megtudja: egymáshoz valók vagyunk-e.

Ez utóbbi akkor is lényeges, ha nem akarsz nősülni (vagy még nem most), de akkor is jó, ha a nő érzi, tudja a viselkedésedből, hogy mit szeretnél vele: egynapos kaland, barátság, hosszabb ismeretség, együttjárás... mindegy, csak tudja, hogy merre hány méter.

És végül: hogyan választasz társat magadnak. Először is: tudnod kell, hogy neked kire, mire van szükséged, milyen az a nő, aki hozzád való. annak életbevágó, lényeges és lényegtelen tulajdonságok. Hogy milyen színű a haja, milyen barna a bőre, mekkora a melle, ez a legkevésbé fontos kategória. A legfontosabb szerintem az, hogy az élet lényeges kérdéseiben (pl erkölcs, politika, vallás, abortusz, halálbüntetés) nagyjából egy véleményen legyetek. Ezenkívül hogy tudj vele beszélgetni. 80 évesen már csak ez marad nektek: elmúlik a szőke haj, a sima bőr, a nagy mell, és csak a személyiségetek marad meg egymásnak.

A jó társ nem az ellentéted, nem is a tükörképed, viszont a legjobbat hozza ki belőled, és kiegészít az élet minden területén. Maximálisan megbízhatsz benne minden területen, és megadja neked azt, amitől boldog lehetsz.

Szóval ahhoz, hogy felismerd, ki ő, először magadat kell megismerned.

Szerintem sem az ellentétek vonzzák egymást. Sokáig ezt hittem és ez alapján ismerkedtem, mégis mindegyik kapcsolatom kudarcba fulladt, és nem értettem mi a baj. Most jöttem rá, amikor végre találtam egy olyan srácot, akivel meglepően hasonlítunk egymásra, és úgy érzem ezer éve ismerem, és legalább ugyanennyi ideig vele is akarok maradni:) Nincs nagy veszekedés, nincs féltékenykedés... hihetetlenül kiegyensúlyozott lettem mióta megismerkedtünk:)

Lehet, hogy meglepő, de az udvarlásról olyan sokat nem tudok. Én képtelen vagyok összejönni valakivel úgy hogy nem vagyok belé szerelmes, és úgy mondok igent hogy "majd megszeretem". Szerelmes viszont csak abba leszek, akiben megbízom, akivel vannak közös élményeim, emlékeim, akit ismerek - épp ezért az "aktuálisaim" mindig a barátaim közül kerültek ki. A barátság lassan alakult át szerelemmé, ezért a hagyományos "udvarlási" fázis meg a randizás kimaradt... és hogy őszinte legyek, nem is hiányzik - nem várom el hogy virágot meg csokit vegyen minden másnap, nem várom hogy étterembe vigyen vacsorázni, nekem erre semmi szükségem. Miután összejöttünk, úgy is "udvarol" nekem eleget négyszemközt:D De ez csak én vagyok, csomó olyan nő van akinek a szeretet kimutatása sajnos az anyagiakról szól - vegyen ezt, vegyen azt, vigye hawaii-ra luxusnyaralásra... az ilyenek általában kompenzálni szeretnének valamit. Szomorú dolog.

Én már rég kinőttem ebből a féltékenykedős kamaszos dologból, amikor a férjem udvarolt nekem, úgyhogy erről nem is tudok mit mondani. Egy felnőtt ember odafigyel azoknak a véleményére, akik számára fontosak, de nem ettől tszi függővé a dömtését. (Ha pl az összes barátja és az egész családja egyöntetűen állítja, hogy a pasas nem hozzá való, akkor arra érdemes odafigyelni; egyszerre ennyi ember nem tévedhet, viszont a szerelem nagyon hatásosan képes elvakítani.)

Nem vagyok az első látásra szerelem híve, de persze sok minden eldől már az elején, akár az első 5 percben. Nálam az a férfi volt esélyes, akinem nem kellett indenáron nő. Aki jól érezte magát a bőrében egyedül, pár nélkül is, megállt a lábán, nem attól érezte férfinak magát, hogy mellette vonult egy nő. (Ma is ezt látom: minél jobban kapálózik egy férfi társ után, annál kevesebb a sikere.)

Szintén női teszt az illat. Nem a dezodora, kölnivize illata, hanem a testéé. Valahogy mindig találtam rá alkalmat, hogy beleszippanthassak, és ha nem volt vonzó, akkor ennyi volt. Végülis ezzel a szaggal kell együttélni jó esetben 50 évig... (Nem az ápolatlan testszagra gondolok, hanem arra az illatra, ami egyesegyedül arra a személyre jellemző.)

Az se tetszett, ha egy férfi túl hamar nyomul. Adjon időt megismerni egymást, ne akarjon azonnal érzelmeket csiholni: magában se, de pláne bennem. Majd ha megismertem, akkor kialakulhat vonzalom, szerelem... De régen rossz, ha előbb a szerelem jön, és csak aztán a megismerés. A szerelem köde torzít, nem lehet tőle jól látni. Márpedig az udvarlás alatt épp azt kellene eldönteni, hogy a másik megfelel-e egy életre szóló társnak, nem?

Nálam először ezen a három teszten kellett átesni egy férfinak: egyeznek e az életről vallott alapelveink, tetszik-e az illata, és el tudunk-e jól beszélgetni, akkor is barátok lennénk-e, ha azonos neműek lennénk.

Ha mindháromra igen a válasz, akkor jöhet a közelebbi ismeretség.

Ágy nagyon sokáig nem. Régimódi vagyok, ha valakinek ez nem tetszik, le is út, fel is út, van még férfi elég a világon. Ha valaki engem akar, akkor engem kap meg, pont olyannak, amilyen vagyok.

bevallom, ezzel jó sok férfit elriasztottam mindjéárt egy kapcsolat elején. De nagyon nem bánom, mert az igazi, a hozzám való nem szaladt el, hanem kitartott, bátor volt, és kiderült: ő a hozzámvaló, az életem társa, a másik felem. Most már házasok vagyunk, és az első babánkat várjuk.