Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok van esélyem?
A történet úgy kezdödik, hogy érkezett az osztályunkba egy csajszi, most év elején. A kapcsolatunk akkor erősödött, mikor elhívott engem egy közös kirándulása (Nyílt nap, egyetemi) Jól éreztük magunkat meg mindent, csak a dolgot az nehezíti, hogy nekem közben megtetszett a lány.
Én több helyre gondoltam, hogy elhívom. Mondjuk vásásrolni stb, de mit gondoltok az nagyon égetné a szemét, ha találkozáskor már szíves milka csokit vinnék, meg rózsát?
Vagy ez korai? Én úgy gondolom kicsit, de úgy vagyok vele, hogy egy próbát megér, mellé betolok valami megható szöveget :P
Mit gondoltok, attól függetlenül, hogy osztálytárs, van értelme ez ügyben futni egy kőrt?
Előre is köszönöm, a válaszokat!
Csoki, meg virág? Hol élsz te, a 19. században?
Gyémánt fülbevalót vegyél neki, és vidd el a Kanári-szigetekre nyaralni.
Szívem szerint azt tenném, sőt meg is tehetném.
De, elégé visszahúzódó, és sokszor megfogják a női beidegződésék. Tegyük fel szombaton elhívtam egy Disco-ba, és mondta, hogy elfogyott a zsebpénze, én mondtam nem érdekes meghívlak valentin nap alkalmából. Hisz, az egy jó alkalom lett volna összeölelkezni, vagy egyáltalán csak beszélgetni. Erre benyögte, hogy nem szeret másra támaszkodni.
Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy úgy fogta fel, ha én elviszem ő adósom lesz, nemde? Nem feltétlenül gondolok itt pénzbeli visszatérítésre, de tesi vagy valami.
Mit gondoltok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!