Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy lány eljött randizni velem többször is, de megölelni nem lehetett. Miért? A többi lent.
Leírom a storymat, nem lesz rövid de igyekszem a lényeget megosztani veletek.
Kb másfél hónapja egy házibulin megismerkedtem egy lánnyal, dumálgattunk, de nem volt semmi, csak elhívtam egy találkozásra, amire igen-t mondott.
Pár nappal később fel is hívtam és megbeszéltük az első találkozót.
1. találkozó: közepesen jó volt, kicsit bántó humora volt a lánynak, én meg magamhoz képest kedves voltam, ezért nem értettem miért viselkedik így. örültem hogy a végén elindulhattam haza, kb 5percel később vártam a buszt, és írt egy sms-t hogy:"köszönöm, jól éreztem magam."
2. találkozó: én többet beszéltem, a lány visszafogottabb volt, a végén meg váratlanul megkérdezte: mik a szándékaid ezekkel a találkozókkal? azért kérdem mert a fiúk mindig megkérdezik hogy:"akkor most járunk?" és én utálom ezt a kérdést. Válaszom: én nem vagyok ilyen, tőlem ezt ne várd, meg akarlak ismerni mert jófej,kedves,aranyos lány vagy. eközben láttam rajta hogy jobb kedve lesz.
3. találkozó: söröztünk és végig dumáltunk, nem volt semmi, csak kidumáltunk mindent amit lehetett. a végén puszi, én hazahúztam a busszal, ő meg bringával.
4. találkozó. elvonatoztunk a velenceitóhoz, közben dumálgattunk, aztán hazakísértem (albérletbe lakik), társasoztunk a tesójával. aztán mondta: menjünk el sétálni. ÉS innen jöttem a bonyodalmak. felültünk egy szoborra és ott dumáltunk, éreztem hogy most már tényleg történnie kell valaminek. megfogtam a kezét, úgy láttam örül neki. aztán még sétálgattunk egy keveset. és visszakísértem a lakáshoz, a lépcsőn pedig megöleltem, hosszan percekig öleltük egymást. aztán a következőt mondta:"ez nem volt annyira jó mert nincs meg az a plusz"
nem értettem mi van. hazamentem.
5. találkozó: dumáltunk, kb csak 1órát. sok mindent elmeséltem magamról, és közben mondta: "ugyanannyira ismerlek mint az első alkalommal". végén meg akartam fogni a kezét, erre röhögött és mondta: a múltkor mondtam hogy még ez nem jó.
6. találkozó. eddig ez volt az uccsó. nagyon visszafogott volt a lány. én mesélgettem ezt-azt. aztán elkísértem a tesójához. közben a következőket mondta:"nem szeretnék találkozni, nagyon furán viselkedtél, nem értem miért mondtál magadról ilyeneket, pedig pont az ilyen fiúk jönnek be mint te.... és még érzem valamit az utolsó exem iránt" kicsit felhúzott, szóval értésére adtam, hogy biztos jól esik ha egy fiú elhív találkozni, meg imponáló meg minden, de ilyet nem lehet csinálni..
ÉS egyébként meghívtak egy esküvőre+lagziba ahova elhívtam magammal mint kísérőt, és szívesen eljön velem, ez az esküvő 2-3 hét múlva lesz.
A 6.találkozó után (rá egy napra) egy hétre elutazott, kb 1napja ért haza. nem kerestük egymást másfél hete. szeretném kérdezni:
MOST MI VAN???
randizni eljön, de megölelni nem lehet.... találkozni nem akar de az esküvőre elkísér...
reméljek? ne reméljek? keressem? ne keressem?
léci írjatok értelmes tippeket. köszönöm szépen!
Ez bukta, nem meri egyértelműen bevallani neked, hogy egyáltalán nem mozgatsz meg benne semmit.
Az esküvőre is jobb, ha mihamarabb keresel másik kísérőt mert valószínű épp akkor fog lebetegedni.
Furcsa a helyzet. Mert a leírtak alapján kedvel , jól érzi magát veled. Viszont írtad, hogy érez még valamit az exe iránt. Ha belegondolsz sok jó élmény fűzheti hozzá , amitől nehéz elszakadni.
Ha belegondolsz ha nem kedvelne nem engedte volna , hogy hazakísérd , nem társasoztatok volna.
Aztán még el is mentetek különböző helyre...
Szerintem már elég randi volt. Keresd meg és mondd el az érzéseidet. Azt hogy mennyire szereted... Sokat nem veszíthetsz , viszont tudnod kell az igazságot.
F/18
Kb az van, hogy nem érez irántad szexuális vonzalmat, bár külsőre bejöttél neki. Lehet, hogy ez az ölelkezés lelohasztotta a vágyait, mert csók és tapi kellett volna, nem kézfogás. :S Ez így elég langyos volt.
Valóban bukta, én megpróbálnám még, hátha ezzel menthető a helyzet, hogy írok neki egy sms-t, hogy "sorry, hogy langyi voltam, tudom, hogy külsőre tetszem, ezért átjöhetnél este, próbáljuk meg, milyen a szex. Izgatónak talállak, tégy próbára, hátha eszméletlen jó a szex ;)" vagy valami ilyesmi. Ez az utsó lehetőséged, hogy elgondolkozzon.
Persze, ha te nem ilyen vagy, hagyd. Mert ha átjön, meg kell adni a csajszinak a tüzet, amit hiányolt.
(28/L)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!