28 évesen miért nem merek lányokat, nőket megszólítani? Miért fájna a visszautasítás? Pedig nem kellene, hogy ez zavarjon, mert ez ennek a szerves része.

A külső másodlagos szerintem, nem vagyok annyira rút. Jól öltözöm. Választékosan beszélek, de nem engedik, hogy beszélgessek velük, hiába megyek oda bármilyen ürüggyel (nem tudhatja, hogy meg akarom ismerni), rögtön kezdni, hogy van párja. De kit érdekel? Nem a párját akarom megismerni. Nem is akarnak nyitni felém, soha egy mosoly, soha egy szemezés nem játszik náluk. Rögtön elfordulnak. Kicsit feldúlt vagyok már, pedig 4 visszautasítás, az szinte nulla. Mégis fáj, mert esélyt éreztem.

Hinnék én benne, de szerintem ez mese már ilyenkor, hogy mindenkinek megvan a párja.