Bajban lennék? Nagyon gyors segítség kellene! SOS!

Tiszta krimiben érzem magam. A történet: 24 éves lány vagyok. Egy társkeresőn megismerkedtem egy 28 éves fiúval, akivel pár napos msnes beszélgetés után úgy döntöttem, hogy megszakítom a kapcsolatot, mert úgy éreztem, hogy amit elmond, az nem igaz. Csöpögött belőle a mézesmázosság, ami miatt nem tűnt őszintének, valamint erőltetettnek tűnt. Először azt gondoltam, hogy csak szórakozik, másrészről pedig kezdtem azt hinni, hogy így akar megszerezni, hogy azt mondja, amit szerinte hallani akarok, csak rosszul játssza a szerepét.

Mindegy, tegnap este akartam ezt közölni vele, még mindig msnen. De ott elkerültük egymást, ezért smsben közöltem vele. Erre, akár egy őrült, hívogatni kezdett, de kinyomkodtam, nem akartam felvenni, és ezt meg is írtam egy újabb smsben. Hát kapott egy kisebb szívinfarktust. Teljesen kétségbe volt esve, hogy nem hiszek neki, akkor ő most beleőrül és megöli magát, mert már nagyon megszeretett (msnen keresztül! ez a poén! mert még telefonon sem beszéltünk akkor!) Gyorsan msnre hívtam, mondtam neki, hogy ezt sürgősen fejezze be, legyen normális, nekem ez nem kell, minden jót. Hiszti a köbön, és ő akkor márpedig azonnal kocsiba ül, és az ország átellenes feléről máris idejön hozzám. Mondtam, hogy ki ne találja, nem! De igen, mert ő be akarja bizonyítani, hogy nem hazudik. Ezzel kilépett. Jót röhögtem magamban, hogy a címemet úgysem tudja, ebben a nagyvárosban meg jót bolyonghat, a telefont meg megmondtam, hogy nem fogom felvenni.

Éjjel kettőkor jön is a telefon menetrendszerűen. Ó, már röhögök, rutinból kinyomtam. Csak hív. Csak kinyomomom. Na, jön egy sms. Gondoltam, most megírja, hogy a városban vagyok, találkozzunk, stb, szokásos, én meg figyelmen kívül hagyom (azért csak éjjel 2 van, és a beleegyezésem nélkül történik ez a kéretlen első randi), de olyat írt, amire nem számítottam. Azt írta, hogy X városban van (épp félúton), és összetörte a kocsiját, balesetezett a ködben, és épp az árokban ül. Na b+, gondoltam, ez nagyon hiányzott nekem, de én direkt könyörögtem, hogy ne jöjjön. Visszaírtam, hogy mit tehetnék? Hívjon egy autómentőt, mert abban a városban még ismerősöm sincs. Kérdeztem, hogy ugye nem ivott és nem is sérült meg? Egyik sem, ez oké. Viszont azt írta még vissza, hogy igazán mehetnék érte, mert nem kirándulni jött el, hanem miattam. Hoppá, mondom, egyes számú trükk, nagyon kilóg a lóláb, ilyen volt végig, ez valami csali, hogy engem elcsaljon egyedül, éjszaka egy ilyen messzi és kihalt helyre (de ezért is szakítottam meg vele a kapcsolatot). Megírtam, hogy szó sem lehet róla, messze van és már aludtam, hívja az autómentőt. Na most erre vagy rájött, hogy túl átlátszó, vagy én látok rémeket és nem voltak ilyen hátsó szándékai, mert visszaírta, hogy ne is menjek, mert már kitalálta, hogy oldja meg, kihúzza az éjszakát a kocsiban, és reggel megcsináltatja a kocsit a városban. Mondtam neki, hogy oké, és azzal a garral forduljon szépen haza. Visszaírt, hogy szó sem lehet róla, folytatja az utat hozzám. Jaj, nem leszek itthon. Akkor majd megvár, amíg hazamegyek. De én egész nap se lesze itthon, sőt egész hétre elutazom (nagy túróst, de mit mondjak). Akkor letáborozik az ajtóm elé (milyen ajtó? még mindig nem tudhatja, hogy hol lakom pontosan) és megvár, ha kell, egész héten. Itt már sikítani akartam, hogy ez beteg, valaki szabadítson meg tőle...

Könyörgött, hadd hívjon fel és hadd beszéljünk telefonon. Na jó, engedtem neki, legyen meg az öröme, 100 lenyomkodás után százegyedszer felvettem. Hát majdnem belesírt a telefonba, hogy én nem hiszek neki, pedig neki minden vágya, hogy bebizonyítsa, hogy nem hazudik (nem szoktam ilyen gyanakvó lenni, de most valami azt súgja, hogy óvakodjak tőle, sőt, meneküljek, amerre látok, azért gyepálom szerencsétlent ennyire, de ő annál inkább jön). Mondta ám a telefonban is, hogy ott fog táborozni az ajtóm előtt. Mosolyogva megkérdeztem, hogy ugyan milyen ajtó? Erre bemondja a címemet. Lefagytam, megdermedtem és csak annyit tudtam kinyögni, hogy hát te ezt honnan tudod? Azt mondta, benne van a telefonkönyvben (hja, kérem, szarvashiba, nemcsak internet létezik, hiába tiltattam le minden elérhetőséget a neten, ha a nyomtatott telefonkönyvben meg benne vagyok, ezzel a ritka nevemmel- de már verhettem a fejem a falba). Hát igen, mondom, nem volt nehéz, nem tudok elbújni a Kovácsok meg a Szabók közt. Egy szó mint száz, kiharcolta, hogy a mai napon találkozzunk, különben itt fogja nyomni a csengőt.

A kis pszichopata. Namármost: én félek. Ki tudja, hogy mire képes még a csengőnyomáson kívül, ha nem megyek ki, de ha kimegyek és nem engedem be, akkor is, na meg akkor főleg, ha még be is engedném. De mi van, ha tévedek, és már csak rémeket látok? Mert végülis már kezdem azt hinni, hogy semmi reális okom nincs ennyire félni tőle, csak a nyavalyás hetedik érzékem. Még ha találkoznék is vele (mindenképp ide jön, még csak el se csalhatom máshová, mert akkor be kellene ülnöm a kocsijába, azt meg megint csak nem akarom), csak végig kézben tartott mobillal mernék (meg már szóltam egy barátomnak is, hogy legyen készenlétben)

Anyunak elmondtam, az ő véleménye teljesen megegyezett az enyémmel: egyrészről fél, hogy nehogy megtámadjon (de miért gondoljuk ezt vajon, talán a nyomulása miatt, nem tudja egyikünk sem), de másrészről sajnálja, és azt mondta, találkozzak vele, adjak neki esélyt.

Most szépen vagyok, itt van a hajnal, nemsokára nyomni fogja a csengőt, én meg még mindig nem tudom eldönteni, hogy pszichopata csaló vagy csak kétségbeesett "hősszerelmes", és van-e okom félni tőle, vagy csak én fújom fel a dolgot...