Lányok/nők mit szólnátok ha valaki az alábbit mondaná nektek?

nlp euro-lingvisztikus programozás szöveg, a pasi magához szeretni a szex gondolatát kapcsolni a nőben.

Az érzékszervi nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A külső valóságról azért alkothatunk belső fogalmat, mert az valamilyen úton-módon eljutott hozzánk. Ezt a „valamilyen úton-módon”-t nevezik az NLP-ben reprezentációs rendszernek, ill. érzékszervi modalitásnak.

A reprezentációs rendszerek a következők:

Vizuális – látás

Akusztikus – hallás

Kinesztetikus – test- és mozgásérzékelés

Olfaktorikus – szag

Gusztatorikus – íz

A kezdőbetűkből összeálló betűszó – a VAKOG – mind az angol, mind a magyar NLP-irodalomban létező szakkifejezés annak jelölésére, hogy a valóságot a maga egészében tapasztaljuk meg: az összes modalitásban, sőt azok valamennyi ún. szubmodalitásában. Emlék-„képeink” sem képek csupán: a képekkel együtt magunkban őrizzük az adott helyzet valamennyi jellemzőjét: a hangokat, a testérzetet, az illatokat és ízeket. Ha ezek közül csak egyet is felidézünk (pl. megszimatoljuk a lépcsőházban, hogy valahol töltött káposztát főznek), az emlék egésze fölelevenedik: szemünk előtt megjelenik a hely, ahol ifjúkorunk „fenséges töltött káposztáját” ettük: magunk előtt látjuk a kisvendéglőt fehérre meszelt falával, barna asztalaival és tarkabarka falvédőivel, újra halljuk a zsibongást és a cigányzenét, szánkban megérezzük a forró káposzta sós-savanykás ízét, és kezünkkel szinte rááll, hogy törjünk egy falatot a ropogós héjú, puha kenyérből…

Amikor a klienssel akár felidéztetünk egy szituációt, akár egy jövőbeli helyzetet képzeltetünk el vele, a teljes bevonódáshoz szükséges, hogy az összes érzékszervi modalitást „lekérdezzük” (NLP-szlenggel: „levakogjuk”). És ha ezek után képzeletben átalakítjuk az emlék valamely jellemző szubmodalitását (pl. elképzeltetjük, hogy a töltött káposzta hideg és keserű), azzal az emlék egészét át lehet írni. Ennek az egyszerű ténynek hatalmas gyakorlati jelentősége van a pszichoterápiában.

A „Milton-modell” elnevezés Milton H. Erickson előtt tiszteleg. Szemben a meta-modellel, amelynek célja az általánosított megfogalmazások mögötti konkrét tartalmak felderítése, a Milton-modell azt a közlésmódot írja le, amikor a terapeuta szándékosan homályosítja el mondanivalóját, s a képzavarok, általánosítások, univerzális kvantorok stb. hsználata segítségével kerüli meg a kliens tudattalan ellenállásának falát.

„…és miközben itt ülsz, és csak hallgatod, amit mondok, és hagyod, hogy megtörténjen mindaz, aminek most meg kell történnie, tudom, hogy valójában kíváncsi vagy, melyik testrészed fog először ellazulni, és ettől az ember mindig kellemes érzéseket él meg, és ezért vagy képes tapasztalni, hogy egyre mélyebb állapotba kerülsz…”

A fenti szövegmintában a terapeuta pontosan olyan kifejezésekkel bombázza a kliens tudatát (és tudattalanját), amelyeket ha a kliens mondana, a terapeuta azonnal meta-kérdésekkel szedne ízekre. A terápiás helyzetből és szerepekből adódóan azonban a kliens nem teheti meg, hogy rákérdezzen a terapeutánál: „Voltaképpen honnan is tudod, hogy nekem bármelyik testrészem egyáltalán el fog lazulni?!”, vagy „Biztos, hogy minden ember kellemes érzéseket él meg?”, illetve „Konkrétan milyen érzésekről is beszélsz?”. Ezek a kérdések kimondatlanok maradnak, s a hiányzó információkat a kliens a saját személyiségéből, tudatos és tudattalan emlékeiből pótolja, amely viselkedéses szinten leginkább azt eredményezi, hogy módosult tudatállapotba kerül, és nyitottabbá válik a gyógyító szuggesztiók befogadására.