Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Lesz így barátom, ugye?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lesz így barátom, ugye?

Figyelt kérdés
15 éves lány vagyok. A legnagyobb problémám az az, hogy sovány vagyok. (169 centi és 46 kiló) Nagyon küzdök azzal, hogy felszedjek pár kilót. Azt olvastam, hogy ennek valami betegség-féle is lehet az oka. Anyukám nagy ívből tesz a dologra, oda se figyel rám, amikor szóba hozom, hogy zavar a dolog, de nem tudok mit tenni. Hiába dolgozik egészségügyben. A másik az, hogy hiába tépett fazonú a hajam, nem látszik. Nincs tartása. Minő meglepetés, mikor ezt megosztottam anyával csak legyintett. Szemüveges vagyok, páran azt mondják hogy jól áll (de csak azok, akik nem láttak még nélküle). A szemüveg nélkül jobban látszik a szemem. Kértem a szülinapomra/karácsonyra kontaktlencsét, de anya azt mondja, hogy fölösleges. Ha ez a pár probléma meg lenne oldva, talán lenne valami önbizalmam. Ha egyedül tennék ellenük (pl. vennék kontaktlencsét), akkor a szüleim (de inkább anya) visszavitetnék és elmondanák, hogy csalódtak bennem. (Egyszer egyedül mentem el orvoshoz, aki továbbküldött valahova. Odáig már nem jutottam volna el egyedül, anya meg természetesen "csalódott volt", elsuvasztotta valahova a beutalót és azóta szóba se került.) Szinte minden korombeliről tesz valami pozitív megjegyzést (pl. hogy milyen szép, milyen jó alakja van, stb.) Nekem még soha az életben nem mondott ilyet. Zavar, hogy nekem dicsérgeti őket, mintha azt mondaná, hogy "én ilyen lányt szeretnék, de te még csak meg sem közelíted, nem vagy se jó, se szép". A szemszínemmel is így volt, mostmár nem is találom szépnek, pedig régen imádtam. Az évek folytán egyre csak csökkent az önbizalmam. Eddig hiába gondoltam átlagosnak magamat. Egyszer kikérdeztem egy ismeretlen véleményét neten (életem egyik legnagyobb hiája volt), aki átlagon alulinak minősített, csak a kisugárzásomra mondott jót. Egyébként fotókon mindig rosszabbul nézek ki, a kép meg amúgy is előnytelen volt, de azért ez a dolog még jobban elszomorított, az önbizalmam szinte a nullára került. Nem merek nyitni a fiúk felé, mert félek, hogy körberöhögnek.(Emlékszem, régen sokat piszkáltak a soványságom miatt. Azóta valamennyit híztam, már nem szólnak le, mégis úgy érzem, hogy röhögnek rajtam a hátam mögött.) Sokat mosolygok, de (leginkább anya miatt) nem tudok megelégedni magammal. Félek, hogyha egyáltalán beszélgetni akarok egy sráccal, az elküld a francba. Jobban szeretek neten barátkozni, mert ott nem látnak. (Bár azért pedofilokkal se akarok "összefutni"...) Egyébként a belsőmmel elégedett vagyok, mert szerintem kedves vagyok, megértő, segítőkész, humorom is van. Nálam a belső értékek többet érnek, mint a külsők, és azért soha nem jönnék össze valakivel, hogy elmondhassam, hogy "fúúú, van barátom". Most kerültem gimibe, ahol egy lány azt mondta az első nap, "tök jó, hogy sovány vagyok" (ezt talán már hallottam egyszer-kétszer). Egy barátnőm mondta, hogy nem vagyok én csúnya, ne gondoljak ilyeneket. De valahogy nem tudok hinni nekik, szerintem csak azért mondják, hogy ne bántsanak meg. Igyekszem nem kimutatni az önbizalom hiányomat, és mosolyogni, de valahogy semmi nem megy úgy, ahogy akarom. Eddig nyílt voltam és barátkozós, de mostanában inkább csöndes vagyok és nehezen barátkozom. Egyik pillanatban boldog vagyok, a másikban meg úgy érzem, semmi szükség rám. Mit tegyek? 15/L /kisregény vége, köszi ha elolvastad, méginkább köszi, ha válaszolsz rá/

2013. szept. 11. 23:05
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
43%

jó igen és a többi? :D

szem,haj szín ilyesmi? külső paraméterek? :D

am biztos h lesz! mindenki megtalálja a párját csak várj vele még fiatal vagy amúgy is :)

2013. szept. 11. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Szerintem még ne aggódj ezen.

Ne haragudj,de nagyon fura az anyukád,ha így áll hozzád. Ne törődj vele inkább.


Amiatt,hogy sova vagy ne aggódj :)

Vannak,akik szeretik őket. Ráadásul ismertem olyat,aki hasonló adatokkal rendelkezett és még idősebb is volt nálad,mégis nagyon szép volt.

Szóval ne görcsölj rá :)

2013. szept. 11. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
méreteid?
2013. szept. 11. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
:) A mellem normális mértű, a fenekem már kevésbé (kicsi, de legalább nem foglal sok helyet). A hajam... talán aranyszőke. Azért pár melírcsíkot nem utasítanék vissza, de túlélem, ha ilyen marad.
2013. szept. 11. 23:13
 5/13 anonim ***** válasza:

Butaság az egész. Már bocs. Rengeteg dicséretet kapsz, mégse hallod meg őket. Gondolj erre, ha a tükör elé állsz, hogy mit dicsértek meg rajtad. Pl: azt gondolod, jaj de gáz a szemüveg. De van, aki azt mondja, jól áll! Jaj de vékony vagyok. Irigyelnek is miatta. Esetleg amúgy edzeni elkezdhetnél, hogy ne légy plötty. Vékony, feszes csaj, vááá, gyengém. Tudom, nehéz a Te korodban, de ne akarj anyukádnak ennyire megfelelni. Mert első sorban neki akarsz, bárhonnan nézem is. Tudod az a baj, hogy belekerülnél egy spirálba. Ha mondjuk felszednél pár kilót, és kontaktlencsét hordanál, kitalálnál mást. Hogy most emiatt nincs önbizalmam, most amiatt nincs. Fogadd el magad, nagy közhely, de igaz.

ui.: Egy rinyálós, önbizalom hiányos "jaj csúnya vagyok" lánynál semmi se rosszabb, ki lehet vele kergetni bármilyen srácot a világból:)

2013. szept. 11. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Szerintem te egy szep leny vagy es a szep lanyok mindig szereznsk maguknak baratot :))

Esetleg ha szeretnel beszelgetni...

...irhatsz priviben :) (am 15 eves fiu vagyok es nekem se volt meg senkim ;)

2013. szept. 11. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
#6 vagyok bocsi a hibakert :) telorol irni nehezebb :) nem leny hanem lany*
2013. szept. 11. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
Privit nekem is írhatsz.:) Unatkozom és barátkoznék is.
2013. szept. 11. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

hú, én ezt így este nem bírom végigolvasni :DD

"Ha ez a pár probléma meg lenne oldva, talán lenne valami önbizalmam."

Biztosan nem ez okozza az önbizalomhiányod! Sport jó lenne, azt általában önbizalomnövelőnek mondják! Meg a barátaid is tuti segítenek :)

2013. szept. 12. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

a szülők sok mindent elcsesznek, de amúgy benne van a pakliban, hogy később majd jobban ki fogtok jönni.

azért biztosan szeret és biztosan szépnek tart, az enyém is ezt csinálta velem, aztán amikor ő is belátta, hogy növök és felnőtt lettem, már máshogy kezelt.

az, hogy 15 éves vagy és sovány, annak egyelőre örülj. a nők úgy is elhíznak 20 után (vagy előtt), úgy hogy ha ilyen is maradsz, akkor is nagy valószínűséggel később még szedsz fel pár kilót. de ha nagyon aggódsz az egészséged miatt, azért később mindenképp járj utána. addig meg tegyél meg mindent (élj egészségesen, ne igyál, dohányozz, stb...).

túl kell lépni ezeken a külső dolgokon, mindenkiben van valami szép, és mindenki szép valakinek. persze hogy kinek az mindig nehezen derül ki.

de 15 éves vagy, sokat fogsz még változni kívül belül, és rengeteget lehet tenni azért, hogy bombább nő legyen belőled.

fel a fejjel, ne depizz. tanulj, meg keress jó barátokat a gimiben. most ez a dolgod úgy is.

2013. szept. 12. 03:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!