Jöjjek össze valakivel csak azért, mert már nem bírom elviselni a magányt?

22 évig voltam egyedül. Ilyen 2-3 hónapos kapcsolatszerűségeim voltak, hol a távolság hol más csaj, hol a megunás tett be nekik.

Aztán most megtetszett egy pasi, beszélgettünk, találkozgattunk, minden jó volt erre beijedt és azt mondta, mégse legyen semmi.

Eddig csak olyanokkla jöttem össze akikbe szerelmes voltam/tudtam hogy az leszek. Randizni randiztam mindenkivel, akik sehogy se vonzottak azokkal is hátha...de később se lett jobb.

Most viszont elérkezett az a pont hogy vége, nem bírom elviselni a magányt, üvölteni tudnék ha egy másodpercre is egyedül kell lennem (sajnos barátügyben is rengetegen elárultak, kimentek külföldre stb. nincs sok ember körülöttem).

Szóval eldöntöttem hogy kimegyek a közeli tó partjára és bepasizok (akárhányszor voltam ott, mindig leszólított valaki). és már mindegy ki... tegyem ezt? Mit tennétek a helyemben?

Úgy érzem nem győzöm már a várakozást az "Igazira", hogy minek várjam a csodát, örüljek ha egyáltalán lesz valaki.