Hogyan tartsam életben magamban a reményt, a bizakodást, hogy változik majd még a helyzet?

Huszonéves pasi vagyok, több mint öt éve nem volt barátnőm. Egy időben sokat próbálkoztam, de egyszerűen belefáradtam, hogy mindig csak az elutasítást kapom. Pedig nem nézek ki rosszul, igényes vagyok, van egy sajátos humorom, és elég tág az érdeklődési köröm.. De sosem jön össze semmi.

Már az életkedvemet is elveszi ez, nem érzem magam teljes értékű embernek, úgy érzem, a világ kitaszítottja vagyok, és minden nappal egyre erősödik ez bennem. Már számtalanszor összekapartam magam, de ismét csak az elutasítás, a lerázás, a csalódás jutott. Nem tudom, hogyan törhetnék ki ebből a helyzetből.

Azt ne mondjátok, hogy "foglaljam el magam mással", mert az csak ideig óráig működött, az ember alapvető emocionális szükségletei egy idő után előtérbe tolakszanak, akárhogy próbáljuk elfojtani.