Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ideje megtenni a lépést? Most...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ideje megtenni a lépést? Most vagy soha?

Figyelt kérdés

Tudom hogy ezt alapvetően nekem kell megéreznem és vannak is előzetes pozitív érzéseim csak mivel volt nem egy szerencsétlen lépésem lányok terén ezért rákérdeznék a véleményetekre. Szóval holnapután lesz két hete hogy megismerkedtem egy lánnyal egy társasági összejövetelen, rengeteget beszélgettünk, szinte állandóan mosolygott (igazán természetes módon, látszott hogy nem udvariasságból teszi) beszélgetés közben, nevetett több megjegyzésemen amik nem is voltak feltétlenül különösebben viccesek. Majd elmenetelkor is velem tartott annak ellenére hogy több emberrel voltunk együtt. Aztán egy bizonyos ponton elváltunk útjaink, és búcsúzáskor is volt egy bizonyos momentum amikor én szinte tettem volna lépést afelé hogy puszival búcsuzzunk, csak ez nem tudott úgy egyszerűen összejönni mivel ő már tartott hazafelé (bringával voltunk, szóval ezért sem volt olyan magától értetődő hogy csak úgy spontán módon testi kontaktusba kerülhessünk). Mindenesetre talán érzékelhette a bénáskodásnak a hátterét (hülye módon fékeztem a biciklimmel mikor váratlanul gondoltam arra hogy megpusziljam), ezért is búcsúzott el nevetve ezek után is. szóval ezek alapján azt mondanám hogy adta a „vonazalom” jeleit. majd az azt követő pár napban volt számos jó hangulatú beszélgetésünk facebookon, és egyáltalán nem tűnt lerázósnak, akkor fel is ajánlottam hogy vegyenn részt ő is eseményen ahol ott leszek amire ő örömmel mondta hogy ott lesz, csak sajnos az az esemény le lett fújva így nem tudtunk akkor újra találkozni. mindnenesetre másnap újra összefutottunk véletlenszerű módon az egyetem területén, és akkor is eléggé mutatta hogy van kedve társalogni velem, valamint úgy érzem láttam is a tekintetében hogy folyamatosan néz engem. aztán még haza fele menet is elhajtott mögöttem biciklivel és szólt is utánam nevetve. viszontt az azt követő napokban egyre inkább elhalt a beszélgetés, jelezte hogy sok a tennivalója mivel vizsgaidőszak van, és igazából nekem is, így aztán csendes beleegyezéssel most úgy tűnik hogy nem igazán beszélgetünk fb se. na most itt kezdek azon gondolkodni hogy szerintetek elegendő érv-e ez amellett hogy ne szóljon hozzám vagy lehetséges hogy csak végig szórakozott velem? vagy most ózenjek neki hogy a vizsgák után van-e kedve találkozni személyesen. másik szempont az hogy jövőre külföldre megy tanulmányi ügyben, szóval igazából ha lehetne valami, akkor is csak ez a pár hét van hátra, amit nyilván ő is tud, szóval lehetséges hogy direkt kerülget mert nem szeretne most ilyenkor kapcsolatba bonyolódni? vagy inkább lépjek ennek ellenére is?


na, látom jó hosszú lett :D



2013. máj. 29. 22:00
 1/7 anonim ***** válasza:
El nem olvasom, talán ha tagoltad volna, de így biztos hogy nem! Csezd meg!
2013. máj. 29. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

:D, nem is biztos hogy fontos.


na jó, azért itt van újra, szétbontva, hátha így vonzóbb:



Tudom hogy ezt alapvetően nekem kell megéreznem és vannak is előzetes pozitív érzéseim csak mivel volt nem egy szerencsétlen lépésem lányok terén ezért rákérdeznék a véleményetekre. Szóval holnapután lesz két hete hogy megismerkedtem egy lánnyal egy társasági összejövetelen, rengeteget beszélgettünk, szinte állandóan mosolygott (igazán természetes módon, látszott hogy nem udvariasságból teszi) beszélgetés közben, nevetett több megjegyzésemen amik nem is voltak feltétlenül különösebben viccesek.



Majd elmenetelkor is velem tartott annak ellenére hogy több emberrel voltunk együtt. Aztán egy bizonyos ponton elváltunk útjaink, és búcsúzáskor is volt egy bizonyos momentum amikor én szinte tettem volna lépést afelé hogy puszival búcsuzzunk, csak ez nem tudott úgy egyszerűen összejönni mivel ő már tartott hazafelé (bringával voltunk, szóval ezért sem volt olyan magától értetődő hogy csak úgy spontán módon testi kontaktusba kerülhessünk). Mindenesetre talán érzékelhette a bénáskodásnak a hátterét (hülye módon fékeztem a biciklimmel mikor váratlanul gondoltam arra hogy megpusziljam), ezért is búcsúzott el nevetve ezek után is. szóval ezek alapján azt mondanám hogy adta a „vonazalom” jeleit.



majd az azt követő pár napban volt számos jó hangulatú beszélgetésünk facebookon, és egyáltalán nem tűnt lerázósnak, akkor fel is ajánlottam hogy vegyenn részt ő is eseményen ahol ott leszek amire ő örömmel mondta hogy ott lesz, csak sajnos az az esemény le lett fújva így nem tudtunk akkor újra találkozni. mindnenesetre másnap újra összefutottunk véletlenszerű módon az egyetem területén, és akkor is eléggé mutatta hogy van kedve társalogni velem, valamint úgy érzem láttam is a tekintetében hogy folyamatosan néz engem.



aztán még haza fele menet is elhajtott mögöttem biciklivel és szólt is utánam nevetve. viszontt az azt követő napokban egyre inkább elhalt a beszélgetés, jelezte hogy sok a tennivalója mivel vizsgaidőszak van, és igazából nekem is, így aztán csendes beleegyezéssel most úgy tűnik hogy nem igazán beszélgetünk fb se.



na most itt kezdek azon gondolkodni hogy szerintetek elegendő érv-e ez amellett hogy ne szóljon hozzám vagy lehetséges hogy csak végig szórakozott velem? vagy most ózenjek neki hogy a vizsgák után van-e kedve találkozni személyesen. másik szempont az hogy jövőre külföldre megy tanulmányi ügyben, szóval igazából ha lehetne valami, akkor is csak ez a pár hét van hátra, amit nyilván ő is tud, szóval lehetséges hogy direkt kerülget mert nem szeretne most ilyenkor kapcsolatba bonyolódni? vagy inkább lépjek ennek ellenére is?

2013. máj. 29. 22:39
 3/7 anonim ***** válasza:
ÁÁÁ A SZEMEM! ÉG A SZEMEM! JAJJ NE! MEHETEK ÜGYELETRE! :'(
2013. máj. 29. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Szerintem lépj ennek ellenére is. Mivel egyértelműen jelezte, hogy most sok a dolga, ezért ne lopj az idejét, egyszerűen csak írj neki egy levelet, amiben megkérdezed, lenne-e kedve vizsgák után vagy valamikor találkozni veled. Amiket leírtál azokból evidens,hogy igent mond,bejössz neki. Max a külföldi utazás zavarhatja abban-ahogy mondtad is-hogy most kapcsolatba kezdjen. De ha már elindult ez a fajta vonzalom köztetek,szerintem nem kéne megszakítani emiatt. Mindenképp használd ki még ezt a kis időt,amíg itthon van. Szerintem lépj!:)
2013. máj. 30. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 orchidea3 válasza:
szerintem megijedt attól,h fontos vagy neki vagy,h vonzódik utánad,teccel neki,lehet fél ettől,mert tisztában van azzal,h nem tarthat sokáig.fél a csalódástól,bánattól!mennyi időre megy ki külföldre?lehet kéne találkozzatok és ezt megbeszélni vagy hagyni hagy alakuljon minden magától,de szerintem hivd meg egy italra,hm?
2013. jún. 6. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
hát nehéz kiismerni mások érzéseit, de valószínűleg nem lesz ebből semmi. megbeszéltem vele egy találkozót a vizsgák utáni időre, meg említve az italt, szóval azért érthette hogy közelebbről szeretnék ismerkedni, lelkesen fogadta a dolgot. viszont mikor odajutott a téma hogy mi lenne az italozást túlmenően megemlítette hogy olyasmiről nem lehet szó aminek a pasija nem örülne. itt tudtam csak meg hogy egyébként van kapcsolata :D, tényleg nem gondoltam volna a tekintetéből. nyilvánvalóan tévesen értelmeztem azt is, vagy ő van megzavarodva és kitalálta hogy van pasija mert nem tudja pontosan hogy mi legyen. de valószínűleg azért mégsem, ilyesmit ritkán talál ki spontán módon az ember
2013. jún. 6. 20:55
 7/7 A kérdező kommentje:
ettől függetlenül beszélni azért akart velem, mivel rám írt az eset után egy-két alkalommal saját maga, de mondjuk ez most elhalt ez a dolog a vizsgák miatt
2013. jún. 6. 22:00

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!