Miért akarnak a nők ennyire telhetetlenek lenni?

Röviden a sztori. 2 csaj is volt/van, aki foglalt. Elsőt én baszt@m el félig.

A második most az aktuális, viszont a kettő nagyon hasonlít egymásra.

Na a sztori:

Szóval mindkettőjüknek pasiuk volt/van (inkább csak a másodikról írok, mert az első is ugyanez). Elkezd közeledni hozzám, keresi a társaságom, folyton szemezünk, nevetünk, flörtölünk meg ilyenek.

Én szívesen megpróbálnám vele, ezzel nincs is gondom. De mint írtam, ő foglalt és nem is én keresem a ő társaságát.

Viszont én nem tudok, és nem is szeretnék lépni. 1. törvény amit elraktároztam magamban, régi póruljárt tapasztalatokból, hogy foglalt csajra nem megyünk. Ha én kellek neki, legyen egyedül.

Meg ez amúgy is olyan bunkoság. Lehet kicsit egoista mondat lesz, de ha ló(én) nincs szamár(ő) is jó?

Meg azt se tudom felfogni, hogy miért fél az egyedülléttől? Meg ha ennyire jól kijövünk miért fél attól, hogy nem jönnék vele össze.

F@szom a női logikákba. És ez már a második eset. Az első nő akiről nem írtam, de ugyanez volt, ott én rontottam el félig. Ebből tanultam sokat, és itt már rájöttem, hogy csak akkor kell ezt így folytatni, ha ő tesz valamit a cél érdekében. (tudjuk mit...)

Illetve az első több mint egy évig csinálta ezt, mire megutáltam azért, mert bebiztosítja magát. Ez egy köcs@g szokás. És attól félek itt is ez lesz. Vagyis nem félek, mert lesz ami lesz. Vagy összejövünk, vagy előbb-utóbb magamat ismerve megutálom őt is, mert egy roppant önző dolgot csinál.