Mi volt életetek legcikisebb randiján?

Kisvárosi gyerek vagyok, és egy nagyvárosi lánnyal ismerkedtem társkeresőn. Első randira bementem hozzá a nagyvárosba. Mivel ő volt otthon, hagytam, hogy ő navigáljon. Elindultunk sétálgatni, közben beszélgettünk. A legzajosabb, legforgalmasabb és legbüdösebb uton vitt végig. Kérdem tőle, nincs e valami parkos rész a közelben, mert én jobban szeretem a csendet, a zöld növényeket, a madárcsiripelést, stb.. Azt mondja, nem, nem, jó ez, itt van élet, itt megy a pörgés, ez a király. A zajtól háromszor kellett valamit mondania, hogy értsem is. A randi néhányadik percében leültünk valami koszos buszmegállóban. Próbáltam jó fej lenni, igyekeztem létrehozni valami érdekes beszélgetést, de a harmónia még váratott magára. Aztán egyszer csak fogja magát, és közli, hogy én olyan vagyok mint egy öregember, olyan lassan beszélek, nem pörgősen, úgy érzi velem magát, mint egy nyugdíjasotthonban, és ez nagyon idegesíti.

Na itt lefagytam, csak néztem, mint borjú az új kapura. Ilyet még sosem mondott nekem senki, pedig volt már annyi randim, hogy számát sem tudom. Néhány perc kinlódás után felálltam, hogy mennem kéne. Mi van, most menekülsz? - kérdezte. Mondom, jobb ha megyek, végülis minek idegesítselek, nem ezért jöttem, mondtam én. Láthatóan sérelmezte, hogy ott akarom hagyni, puffogott, és megvetően kérdezte, hogy - Akkor most barátok se lehetünk? . Na erre már nem feleltem, szó nélkül elfordultam, és otthagytam.

Ez történt tavaly.

31F